Világ MTI 2017. július. 14. 15:08

Videó: Verekedtek a tajvani parlamentben, nők kezdték a bunyót

Vízzel töltött lufikat dobáltak egymásra, verekedtek, és belefojtották a szót a kormányfőbe csütörtökön és pénteken Tajpejben.

Összeverekedtek, vízzel töltött léggömböt dobtak egymásra, székekkel hadonásztak, és belefojtották a szót a kormányfőbe a tajvani parlament képviselői a törvényhozás csütörtöki és pénteki ülésén.

Csütörtökön két rivális képviselő ölre ment, majd fojtogatni kezdte egymást egy Caj Jing-ven elnök által előterjesztett, vitatott infrastrukturális beruházás költségvetésének vitája során. Az ellenzék bírálja a projektet, amely szerinte voksok reményében a demokrata párt hagyományos szavazóbázisának számító városokat és megyéket hozza helyzetbe. Egyes képviselők a beruházás 420 milliárd tajvani dolláros (csaknem 4 ezer milliárd forintos) várható költségét is sokallják.

Lin Csuan kormányfő éppen a szóban forgó projekt költségvetéséhez fűzött magyarázatot, amikor vízzel töltött léggömböt dobtak rá, és emiatt el kellett hagynia az üléstermet. A vitát felfüggesztették.

A Telegraph videója szerint a verekedés azzal kezdődött, hogy két képviselőnő egymásnak esett.

A miniszterelnök pénteken sem tudta befejezni mondandóját, mert a parlament épületében zűrzavar uralkodott el. Egyes ellenzéki képviselők székekkel hadonásztak, körülvették a pódiumot és nekimentek a kormánypárti törvényhozóknak.

Caj elnökasszony népszerűsége 2016. májusi beiktatása óta 70 százalékról 40 százalékra csökkent. Ennek oka, hogy a kormány több vitatott reformot kezdeményezett például a melegházasság, az igazságszolgáltatás és a nyugdíjak terén.

 

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.