Világ MTI 2017. július. 12. 05:25

Trumpot nem zavarja a felháborodás, közleményben dicsérte saját fiát

Trump szerint az idősebbik fia egy minőségi ember.

Az amerikai elnök közleményben dicsérte legidősebb fiát, mert nyilvánosságra hozta az orosz ügyvédnővel folytatott tárgyalásairól szóló elektronikus leveleket.

Trump közleményét a Fehér Ház helyettes szóvivője, Sarah Huckabee Sanders ismertette szokásos napi sajtóértekezleten. Az elnök "minőségi embernek" nevezte legidősebb fiát, és dicsérte törekvését az átláthatóságra.

Sarah Huckabee Sanders a sajtótájékoztatón azt mondta: az elnököt frusztrálja, hogy Oroszország témája változatlanul napirenden van, és szeretné, ha túllépnének ezen. A továbbiakban a Fehér Ház nem is kíván kommentárt fűzni az ügyhöz. Minden további kérdésre az elnök és az elnök fiának külső jogi tanácsadói adnak majd választ – tette hozzá.     

A helyettes szóvivő nevetségesnek minősítette, hogy az orosz kapcsolatok ügyében hamis esküt és hazaárulást emlegetnek egyesek.

Chuck Schumer, a demokraták szenátusi frakciójának vezetője közben nyilatkozatban szólította fel ifjabb Donald Trumpot, hogy adja át az oroszországi levelezéséről valamennyi dokumentumot. Schumer egyúttal a képviselőház republikánus politikusait is felszólította, hogy szavazzák meg az Oroszország szankcionálásáról szóló törvényjavaslatot.

Sürgette ifjabb Donald Trump szenátusi meghallgatását Diane Feinstein, a szenátus igazságügyi bizottságának befolyásos demokrata párti tagja is.

A Fehér Házban tartott napi sajtóértekezlettel csaknem egy időben tartott sajtótájékoztatót a külügyminisztériumban Heather Nauert külügyi szóvivő is. Bejelentette: jövő hétfőn Washington vendége lesz Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes. Rjabkov várhatóan Thomas Shannon politikai ügyekért felelős külügyminiszter-helyettessel tárgyal majd.

Az orosz diplomata látogatását a múlt hónapra tervezték, de akkor Oroszország lemondta, válaszul arra, hogy az amerikai kormány további 38 orosz személyt és vállalatot tett szankciós listára ukrajnai tevékenységük miatt.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.