Világ HVG 2017. június. 22. 14:14

Mintha a Honfoglalóval játszana Kína és Tajvan

Már csak a világ húsz országa tart fent diplomáciai kapcsolatot Tajvannal, miután Panama is átállt Kínához, amely mindent megtesz az általa renegát tartománynak tekintett sziget nemzetközi elismertségének szűkítéséért – írja a HVG hetilap.

Mintha a Honfoglaló című társasjátékot játszaná a nemzetközi kapcsolatok szintjén Kína és Tajvan. Azzal a különbséggel, hogy a 23 milliós szigetnek nem sok esélye van az 1,3 milliárdos szomszédjával szemben.

Peking egyesével állítja a maga oldalára azokat az országokat, amelyek még Tajvannal tartanak fent diplomáciai kapcsolatot. A legutóbbi átálló Panama, s így az 1970-es 65-tel szemben Tajvant már csak húsz, nem túl jelentős ország tekinti partnerének. Peking nem sajnálja a pénzt a csábításra. Panama esetében sokat nyomott a latban, hogy az országnak jelentős bevételt hozó, az Atlanti- és a Csendes-óceánt összekötő csatorna második legfontosabb használója Kína.

Tajpejben most azzal húzták ki a gyufát, hogy a tavaly hivatalba lépett elnök, Caj Ing-ven nem hajlandó az egy Kína elvről 1992-ben született konszenzus nyílt elismerésére. Amit elődje megtett, így a pekingi kommunisták nyolc évig szüneteltették Tajvan kiszorítását a diplomáciai játéktábláról.

További részletek a friss HVG-ben.

hvg
Hirdetés
Címkék
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.