2017. június. 17. 16:23 hvg.hu Utolsó frissítés: 2017. június. 17. 16:28 Világ

A csehek is belehúznának a bérversenybe

A havi átlagbér nagymértékű, mintegy 50 százalékos emelését, progresszív adórendszert, a milliomosok nagyobb megadóztatását és hatékonyabb egészségügyi ellátást ígér egyebek között a cseh állampolgároknak a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD), amely szombaton hozta nyilvánosságra választási programját.

A legerősebb kormánypárt programadó kongresszusán Prágában a küldöttek jóváhagyták, hogy Lubomír Zaorálek külügyminiszter, a párt alelnöke vezesse a szociáldemokratákat az októberi képviselőházi választások kampányában. Zaorálek előre léptetéséről a szűkebb pártvezetés döntött a héten, miután Bohuslav Sobotka kormányfő a CSSD egyre csökkenő népszerűsége miatt lemondott pártelnöki tisztségéről és a választási kampány politikai vezetéséről.

A cseh választási rendszerben a pártoknak nincs országos listája, így hivatalos miniszterelnök-jelöltje sem. A CSSD új elnöke az alapszabályzat szerint az eddigi első alelnök, Milan Chovanec belügyminiszter lett. Erről a kongresszuson nem volt szavazás.

Újdonság, hogy választási programjában a szociáldemokrata párt lemondott az egyházi kárpótlások felülvizsgálatáról. Zaorálek szerint a párt szakértői arra az álláspontra jutottak, hogy a jobboldal által vitatott körülmények között 2012-ben jóváhagyott, és a cseh lakosság többsége által máig ellenzett egyházi kárpótlási törvény módosítása már nem reális.

"A szociáldemokrata párt újra meg akarja nyerni a képviselőválasztást. A párt legnagyobb ellenfelének az ANO mozgalmat tekinti" - nyilatkozta Lubomír Zaorálek újságíróknak.

Felmérések szerint az októberi választás legnagyobb esélyese az Andrej Babis multimilliárdos által vezetett ANO mozgalom, amelynek népszerűsége tartósan 30 százalék felett mozog. A CSSD jelenleg 10 százalékos támogatottsággal a negyedik a pártok népszerűségi listáján. A szociáldemokratákat a kommunista párt (KSCM) és a polgári demokraták (ODS) is megelőzik a felmérésekben 13, illetve 11 százalékos népszerűséggel.

Csehországban október 20-án és 21-én lesznek a képviselőházi választások. Várhatóan mintegy 20 párt, mozgalom és koalíció méretteti meg magát.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.