Világ hvg.hu 2017. április. 03. 17:26

Kumin nemrég találkozott a CEU rektorával, de eltüntették a nyomait

Valamennyi, a CEU-s öregdiákok találkozójáról készült fotó és bejegyzés eltűnt a New York-i magyar főkonzulátus Facebook-oldaláról.

A Hungarian Free Press cikke szerint március 16-án a CEU öregdiák-találkozójának volt helyszíne a főkonzulátus manhattani épülete, a vendéglátó pedig a főkonzul, Kumin Ferenc volt. Az eseményen részt vett a CEU kanadai rektora, Michael Ignatieff is, aki beszédében felvázolta az egyetemmel kapcsolatos terveit, és számos kérdésre is válaszolt.

A lap azt írja, Kumin Ferenc – aki ugyancsak járt a CEU-ra – felszólalásában arról beszélt, büszke arra, hogy támogathatja Ignatieffet.

Néhány nappal később – emlékeztet a cikk – Orbán Viktor durva támadást indított a CEU ellen, azt állítva, hogy a "Soros-egyetem" csal, kormánya pedig olyan törvénymódosító javaslatot nyújtott be a parlamentnek, amelynek elfogadása akár az intézmény bezárásához is vezethet.

Ennek nyomán az eseményről készült fotók s más hivatkozások eltűntek a főkonzulátus Facebook-oldaláról.

A cikk szerzője szerint az eset a sztálini időket idézi, amikor nem volt ritka a nemkívánatos személyek eltüntetése a fényképekről.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.