Világ hvg.hu 2017. március. 28. 18:45

Skót függetlenség: a skót parlament engedélyezi az újabb népszavazás előkészítését

Felhatalmazta a skót parlament a kormányfőt az újabb skóciai függetlenségi népszavazás előkészületeinek megkezdésére.

Az edinburghi törvényhozás kényelmes többséggel, 69:59 arányban szavazta meg a kormányfő indítványát. 

A kormány azért javasol újabb referendumot, hogy tiltakozzon, amiért a londoni kormány minden szálat meg akar szakítani az Európai Unióval. Sturgeon azzal érvel, hogy a skótok többsége a bennmaradás mellett voksolt a Brexitről szóló népszavazáson.

A kormányfő most arra kért és kapott felhatalmazást, hogy engedélyt kérhessen a brit kormánytól a függetlenségi népszavazás előkészítésére és meghirdetésére.

A tervek szerint a skótok 2019 elején szavaznának a függetlenségről, még az előtt, hogy az Egyesült Királyság távozna az EU-ból. A szavazás időzítése is fontos: a tervek szerint ugyanis holnap nyújtja be Theresa May brit miniszterelnök a kilépést elindító indítványt. May egyébként többször jelezte: meg fogja akadályozni a skót referendumot - utoljára hétfőn tárgyalt erről Sturgeonnal.

A skótok 2014-ben egyszer már szavaztak a függetlenségről. Akkor a többség elutasította az erről szóló indítványt.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.