Világ MTI 2017. március. 19. 08:13

Juncker az EU bővítésére számít

Az Európai Bizottság elnöke a válságok ellenére még legalább további 60 évet jósol az Európai Uniónak, amelynek szerinte "akkor már biztosan több mint 30 tagállama lesz".

Jean-Claude Juncker a Bild am Sonntag című vasárnapi német lapnak adott interjút abból az alkalomból, hogy március 25-én lesz az EU elődjét megalapító Római Szerződés aláírásának 60. évfordulója.

Nagy Britanniát követően már egyetlen ország sem fogja elhagyni az uniót, mivel ennek hátrányai láthatóvá válnak - vélekedett Juncker. "Ellenkezőleg, a többi tagállam emiatt ismét egymásba szeret és megújítja az Európai Uniónak tett házassági fogadalmát" - fogalmazott.

A brüsszeli bizottság elnöke meggyőződését fejezte ki, hogy az EU-ellenes Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front elnöke nem tudja kikezdeni az uniót. "Még ha elnökké is választanák, ezzel nem érne véget az európai projekt. Viszont bajt hozna a házhoz" - tette hozzá.

Juncker emellett megértést mutatott azok iránt, akik az EU jelenlegi állapotával elégedetlenek. "Európa sok mindent jól csinál, némely dolgot azonban rosszul. Arra kérem ezért a meggyőződéses európaiakat, hogy végre mozgassák meg magukat. Mert ha ülve maradnak a kanapén, miközben a szélsőjobboldaliak futnak, ez utóbbiak mindig is előnyben lesznek" - figyelmeztetett.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.