Világ MTI 2017. március. 10. 05:03

Baltás ámokfutó sebesített meg öt embert Düsseldorfban

Megsebesítettek több embert baltával csütörtök este a németországi Düsseldorf főpályaudvarán - jelentették német hírportálok.

A támadást a rendőrség egyelőre ámokfutásként tartja számon, terrorista háttérre utaló adatokat nem tártak fel.

Egy rendőrségi szóvivő késő este a korábbi sajtójelentéseket pontosítva elmondta, hogy nem két, hanem csak egy gyanúsítottat fogtak el. Még vizsgálják, hogy lehettek-e társai.

A támadásban öten sebesültek meg, köztük egy 13 éves lány. A sérültek állapota súlyos, de nem életveszélyes. 

Megsebesült a feltételezett elkövető is, aki megpróbált elmenekülni a pályaudvarról, és a közelben elfogták.

A Rheinische Post című düsseldorfi lap szerint súlyos sérülésekkel kórházba szállították. A lap egy szemtanúra hivatkozva azt írta, hogy egy 30-40 év közötti, németnek tűnő férfi lehetett a támadó.

Később kiderült, hogy egy harminchat éves, a volt Jugoszlávia területéről származó, Németországban élő és mentális zavarokkal küszködő férfi volt az a támadó.

A rendőrség szerint a merénylő a nyugatnémet Wuppertalban lakik.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.