Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Donald Trump egy csapásra megállíthatná az Obama által elindított kubai-amerikai közeledést, de nem biztos, hogy ez érdekében áll, pláne, hogy volt olyan népszerűtlen döntés, amelyet elődje előzékenyen őhelyette hozott meg. Nagy Sándor Gyula, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatójának írása.
Kuba kis ország, a fejlődő világban mégis ideológiai és politikai értelemben is meghatározó volt a befolyása évtizedeken keresztül. Fidel Castro Kubájában ugyanis sokan az amerikai imperializmussal való szembenállást, egyesek a kommunizmus exportálóját, mások a fejlődő országok jótevőjét látták. Majd Castro ideiglenes, később végleges visszavonulását követően sokak a változás szelét érezték vagy vélték felfedezni, melynek látványos megnyilvánulása a diplomáciai kapcsolatok újbóli felvétele és az Obama-adminisztráció kezdeményezte enyhülés politikája volt.
A soha véget nem érő embargó
Kuba a „függetlenségét” az 1898-as spanyol-amerikai háborút követően nyerte el, melynek kiváltó oka egy amerikai romboló felrobbanása volt Havanna kikötőjében. Ezt USA háborús cselekedettnek tekintette, és hadat üzent Spanyolországnak, majd ennek következtében elfoglalta Puerto Ricót, a Fülöp-szigeteket és Kubát is. Az előbbi két terület speciális társult területi státuszba került, míg Kuba egyfajta protektorátus lett, melyet a kubai alkotmányba beépített Platt Kiegészítés szentesített, jogot adva az Egyesült Államoknak, hogy bármikor fegyveresen beavatkozzon a sziget „belügyeibe” (melyre 1909-1921 között négyszer is volt példa) illetve átadva Guantánamo területét korlátlan és ellentételezés nélküli használatra az USA-nak. Ebben az időben lett Kuba az amerikai turisták (és a maffia) kedvelt „szabadidő központja”.
A Castro vezette kubai forradalom 1959-es győzelmét követően az Egyesült Államok részleges kereskedelmi embargót rendelt el Kuba ellen válaszul arra, hogy államosítottak amerikai tulajdonú ingatlanokat. Majd Kuba és a Szovjetunió összemelegedésével 1961 januárjában pedig teljes export embargót rendelt el. Az embargó a teljes hidegháború alatt érvényben maradt, mi több a Szovjetunió szétesését követően 1992-ben az amerikai Kongresszus törvénybe iktatott, majd 1996-ban a Helms-Burton törvény még tovább szigorított.
Arra a kérdésre, hogy miért kellett az embargót a Szovjetunió és a „keleti blokk” összeomlása utána továbbra is fenntartani összetett választ lehet adni: 1. A kubai-amerikai emigráció igen erős politikai lobbi ereje, mely mind a Republikánus mind a Demokrata Párt köreiben erős befolyásra tett szert, néha egymásra is rálicitálva Castro-ellenességben. 2. Az USA hidegháborús reflexből táplálkozó zsigeri Castro-gyűlölete. 3. A Monroe-doktrína (nem nyíltan kimondott) továbbvitele. 4. Ideológiai okok: részben „üzenet” küldése a többi latin-amerikai országnak, hogy nem érdemes a kubai utat követni. Fidel Castro mondta 1969-ben: „Az imperialisták azt nem tudják megbocsátani, hogy az Egyesült Államok orra előtt vittük sikerre a szocialista forradalmat”.
Az amerikai nyitás
Az USA Kuba-politikájában Barack Obama második elnökségi ciklusa alatt indultak be komolyabb változások. Az áttörést 18 hónapos titkos tárgyalások előzték meg, melyet a Szentszék közvetítésével, Ferenc pápa támogatásával Kanadában folytattak a felek. Obama elnök módosított Kuba-politikájának hátterében az az igény állt, hogy az eredmények és sikerek nélküli külpolitikán változtassanak. Az USA pozíciókat veszített Latin-Amerikában, és felismerték, hogy a kubai rezsim megdöntésére 55 év alatt tett sikertelen próbálkozások sokszor korlátozták is az Egyesült Államok befolyásoló képességét.
A tárgyalások megkezdésének időzítésében kubai részről közrejátszhatott a szigetország legfőbb szövetségesének, Hugo Chávez venezuelai elnöknek a halála, s az azt követő elmélyülő gazdasági válság következtében az új - igaz, továbbra is chávezi vonalat képviselő - vezetés erejében, stabilitásában és társadalmi elfogadottságában megjelenő kételyek.
Hivatalosan ugyan 2014. december 17-én kezdődött el a közeledés, valójában már az azt megelőző években is már szoros egyeztetési mechanizmus alakult ki pl. a két ország parti őrsége között, s kimondottan a migrációs témában. Obama elnök már 2009-ben igyekezett nagyobb lehetőséget biztosítani a szétszakadt kubai családok újraegyesítése, a távközlés és a humanitárius segítségnyújtás területén, majd két év múlva néhány módosítást eszközölt az amerikai és a kubai emberek közötti kapcsolatok (people-to-people) elősegítése érdekében.
Obama elnök 2014 végi bejelentésével annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a nyitottság, a párbeszéd jobban fogja szolgálni a demokratikus reformokat és az emberi jogok érvényesülését Kubában, a lakosságnak fog könnyebbséget hozni az intézkedéscsomag még akkor is, ha a két ország között számos kérdésben megmaradnak az ellentétek. A diplomáciai kapcsolatok újbóli felvétele, nagykövetségek nyitása mellett az intézkedések igyekeznek erősíteni az emberek közötti kapcsolatokat, az utazást és a kommunikációt, az együttműködést Kubával azokon a területeken, ahol érdekazonosság áll fenn. A kétoldalú megállapodások, szándéknyilatkozatok összesen tizennyolc területet ölelnek fel. Ilyen pl. a két ország közötti közvetlen postai szolgáltatások, a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem, a környezetvédelem, a tengeri védett területek megőrzése, tengerbiztonsági együttműködés, légi szolgáltatások, egészségügyi együttműködés, mezőgazdasági együttműködés, a Mexikói Öbölben és a Floridai szorosban keletkező szénhidrogén szennyeződések megelőzése és jövőbeni kivédése, kezelése.
Az Egyesült Államok új Kuba-politikájával kapcsolatban a Castro-kormány folyamatosan azt hangsúlyozta, hogy ők mindig is készek volt arra, hogy - azonos feltételek mellett, kölcsönös tiszteleten alapuló - építő jellegű párbeszédet folytassanak az amerikai kormánnyal. Elengedhetetlennek nevezték a szuverenitás, a nemzeti függetlenséghez és a népek önrendelkezéshez való jog kölcsönös tiszteletben tartását, elkerülve az egymás belügyeibe avatkozást. Viszont azt is elmondták, hogy ettől még Kuba nem adja fel azt az ideológiát, amiért évszázadokon át harcolt. És el is várja mindenkitől, hogy tartsák tiszteletben a kubai nép által választott szocialista berendezkedést.
Trump érkezése
Az amerikai belpolitikai változások (Donald Trump és kormányának hivatalba lépése) azért komolyan befolyásolhatják az enyhülés további folytatását. Az elmúlt két évben számos előrelépés történt a két ország kapcsolatában, számos kétoldalú megállapodást írtak alá, amelyből hármat Trump hivatalba lépése előtti 48 órában. (Környezetvédelmi, egészségügyi és kutatási szándéknyilatkozatok vagy a kábítószer-kereskedelem és a tengeri mentés témájában aláírt megállapodások mindkét félnek hasznosak, s nincs politikai ára.) Az új kormányzat egy tollvonással eltörölhetné az eddigi elnöki döntéseket, befagyaszthatná a bilaterális diplomáciai kapcsolatokat, de persze nem biztos, hogy ez érdekében áll. Trump szintén egyetért a bevándorlási politika szigorításával, szinte szívességet is tett neki Obama, hogy a döntést a kubai bevándorlók különleges elbánásának megszüntetéséről nem neki kellett meghoznia, hogy ezzel ő haragítsa magára és a republikánusokra a kubai diaszpóra egy jelentős részét például Floridában.
Donald Trump a választási kampánya során a közeledési folyamat megfordítását ígérte, amennyiben nem jön létre jobb megállapodás és Kuba nem tesz megfelelő engedményeket az emberi jogi kérdésekben. Az biztos, hogy Kuba nem enged beleszólást az emberi jogi politikájába, de ettől még egyoldalúan, saját belátása szerint is hozhat mások által is helyeselt döntést, amint például a politikai foglyok elengedése. És ha Trump folytatni akarja a kapcsolatok normalizálását, akkor megtalálja az emberi jogi párbeszéd lehetőségét is.
