Világ MTI 2017. február. 03. 21:46

Hátraarc jöhet Kuba ügyében is, ha Trumpon múlik

Rákérdeztek Trump szóvivőjénél, terveznek-e változásokat a Kubával kapcsolatos amerikai politikában, és kiderült: lehet, hogy igen.

A Kubával kapcsolatos amerikai politika teljes felülvizsgálatán dolgozik Donald Trump kormánya – közölte a Fehér Ház szóvivője pénteken, szokásos napi sajtókonferenciáján.

Sean Spicer szerint az új amerikai kormány elkötelezett az emberi jogok tiszteletben tartása iránt világszerte, ezért tekinti át Washington Kubával kapcsolatos politikáját is. Részletekkel a szóvivő nem szolgált, a Kuba-politikával kapcsolatos terveket is csupán azért hozta szóba, mert az egyik újságíró rákérdezett, vajon tervez-e az új kormány bármiféle változatást ezen a téren.

A sajtóértekezleten a szóvivő kitért a pénzügyminisztérium által pénteken bejelentett Irán-ellenes új szankciókra is. Megerősítette, hogy a döntés az iráni rakétakísérletre adott válasz, és hangsúlyozta: ez egyben azt is jelzi, hogy az iráni atomprogram korlátozásáról 2015-ben aláírt megállapodás "nem a legjobban szolgálja az Egyesült Államok érdekeit".

Spicer azt mondta, hogy az újabb szankciók már Trump beiktatása előtt készen álltak, de csak a mostani rakétakísérlet után léptették életbe őket. Majd leszögezte: Washington később is megfelelő válaszokat ad Iránnak.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.