Világ MTI 2017. január. 25. 20:26

Trump újra engedélyezné a vízbefojtás szimulálását?

Amerikai sajtóértesülések szerint az amerikai elnök rendeletet készít elő a CIA titkos külföldi börtöneinek újranyitására, illetve újra bevezethet kínzásnak minősülő kihallgatási módszereket. A Fehér Ház tagadta, hogy így lenne.

A tervezet szerint Trump visszavonná Barack Obama korábbi elnök 2009-ben hozott rendeletét a guantánamói börtöntelep bezárására, ami aztán a kongresszus döntése miatt máig nem történt meg.

A volt elnök elrendelte továbbá a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) külföldön fenntartott börtöneinek bezárását, a kínzásos kihallgatási módszerek megszüntetését, és a rendeletben lehetővé tette a Vöröskereszt számára, hogy bármely amerikai börtönben felvehesse a kapcsolatot a fogvatartottakkal. 

Értesülések szerint a Trump-terv megteremtené a jogi lehetőséget is a George W. Buh elnöksége idején, a terrorellenes harc jegyében külföldön létrehozott titkos börtönök újranyitásához, felülvizsgálná a CIA és az amerikai hadsereg által alkalmazott kihallgatási módszereket, ismét bevezetve kínzásnak minősülő módszereket, például a vízbefojtás szimulálásával történő vallatást. 

Az új elnök nem záratná be a már csak 41 foglyot őrző guntánamói fogolytábort, hanem a jövőben is ott helyezné el az al-Kaida és az Iszlám Állam tagjait. 

John McCain, arizonai republikánus szenátor a sajtóinformációkra reagálva szerda délelőtt közleményt adott ki, amelyben felidézte, hogy Mike Pompeo, a CIA új vezetője a szenátusi meghallgatáson amellett kötelezte el magát, hogy a hírszerzés tiszteletben tartja a hadsereg által meghatározott és érvényben lévő kihallgatási módszereket, James Mattis védelmi miniszter pedig szavát adta neki, hogy ez a hadseregben is így lesz. 

"Az elnök annyi rendeletet írhat alá, ahányat csak akar, de a törvény az törvény" - hangsúlyozta McCain.

A tervezetet a The New York Times és a The Washington Post is közölte. A Fehér Ház szóvivője később tagadta a sajtóinformációkat, Sean Spicer szerdán a szokásos napi sajtóértekezletén reagált a The New York Times és a The Washington Post beszámolójára. Szerinte az idézett dokumentum "nem a Fehér Háztól származik". "Fogalmam sincs honnan" - tette hozzá.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.