2017. január. 25. 13:38 MTI Utolsó frissítés: 2017. január. 25. 13:51 Világ

Szíriából visszatért volt Iszlám Állam-harcosokat fogtak el Belgiumban

Hét embert vettek őrizetbe, akik Szíriában az Iszlám Állam kötelékében harcoltak.

Őrizetbe vettek hét embert Brüsszelben a terrorellenes intézkedések keretében tartott házkutatások során. Fegyvereket vagy robbanóanyagot nem találtak a hatóságok – közölte a La Libre Belgique című belga napilap szerdán.

A belga főügyészség tájékoztatása szerint a rajtaütés az Iszlám Állam nevű terrorszervezet szíriai harcaiban részt vett, majd onnan Belgiumba visszatért egykori harcosok felkutatására irányult.

Az összehangolt rendőrségi akciókat nem a 2015 novemberében Párizsban és a 2016 márciusában Brüsszelben elkövetett merényletekkel összefüggésben indították – húzták alá.

Az akció során nyolc lehetséges búvóhelyet kutattak át a hatóságok Brüsszel Laeken, Anderlecht, Molenbeek és Schaerbeek nevű negyedeiben.

Az Európai Unió tagállamai közül Belgiumból csatlakozott a legtöbb, 465 ember az Iszlám Államhoz. A hatóságok információi szerint az év elejéig 114 belga állampolgár hagyott fel a harccal és indult vissza Európába, amíg 4 ember éppen úton van, hogy csatlakozzon a terrorszervezethez – írta a lap.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.