2016. november. 04. 14:37 MTI Utolsó frissítés: 2016. november. 04. 14:39 Világ

Erdőtűz és pánik Sydney mellett

Két ház rongálódott meg, két embert letartóztattak.

Legalább két ház és több jármű megrongálódott péntek délután Sydney egyik nyugati elővárosában egy gyorsan terjedő erdőtűz miatt, amelynek eloltásán több mint 200-an dolgoznak - közölték tisztségviselők.

A lángok a délkelet-ausztráliai Új-Dél-Wales szövetségi állam fővárosának számító metropolisz üzleti központjától 65 kilométerre lévő külvárosban, Cranebrookban csaptak fel helyi idő szerint délután 2 órakor, majd átterjedtek Sydney két másik külvárosára, Llandilóra és Londonderryre is. Cranebrookban számos lakóházat, továbbá két iskolát és egy szanatóriumot is kiürítettek a tűzvész miatt. Sérültekről nem érkezett hír.

Rob Rogers, a regionális tűzoltóság egyik munkatársa elmondta, hogy a tűz az erős szél miatt rettentő gyorsan terjed. "Most próbáljuk menteni a menthetőt és feltartóztatni a tűz terjedését" - hangsúlyozta újságíróknak.

A tűz okát egyelőre nem tudják, a hatóságok mindazonáltal őrizetbe vettek egy 17 és egy 21 éves férfit a történtekkel összefüggésben.

Ausztrália történetében az egyik legpusztítóbb tűzvészt 2009 februárjában jegyezték fel, amikor a lángok 173 ember életét követelték, valamint 2 ezer házat és félmillió hektárnyi területet perzseltek fel.

Egy október végén megjelent klímajelentés szerint a jövőben az eddiginél jóval több szélsőségesen meleg és száraz nap, kegyetlenebb és hosszabb tűzvészek várhatóak Ausztráliában, ahol hamarosan megkezdődik a nyár.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.