Világ MTI 2016. november. 01. 13:45

Fenyegető Oroszországot lát az egyik brit titkosszolgálat főnöke

Oroszország propagandával, kémkedéssel, felforgató tevékenységgel és a kiberhadviseléssel támad, mondta az MI5 vezetője.

A világ elhárító ügynökségeinek figyelme jórészt az iszlám szélsőségre összpontosul, de egyes országok is mind nagyobb fenyegetést jelentenek a stabilitásra, közülük is mindenekelőtt Oroszország - mondta a brit belbiztonsági szolgálat (MI5) vezetője, Andrew Parker.

A The Guardian című baloldali brit napilapnak adott, kedden ismertetett interjúban kijelentette: Oroszország egyre agresszívabban használja minden állami intézményét külpolitikai céljai elérésére, és eszköztárából nem hiányzik a propaganda, a kémkedés, a felforgató tevékenység és a kiberhadviselés sem. Parker szerint ez a tevékenység egész Európára, így az Egyesült Királyságra is kiterjed.
Az MI5 vezérigazgatója szerint úgy tűnik, hogy Oroszország önazonosságának egyre meghatározóbb eleme a szembenállás a Nyugattal. Ez mutatkozik meg Oroszország ukrajnai és szíriai tevékenységében is, de a láthatatlan, nagyhatású elem a kiberfenyegetés - fogalmazott Parker.

Az iszlám szélsőségről szólva az MI5 vezetője részletek nélkül elmondta: az elmúlt három évben tizenkét "iszlamista indíttatású" terrorcselekmény-kísérletet sikerült meghiúsítani Nagy-Britanniában. Hozzátette: 33 éve dolgozik az MI5 kötelékében, de ilyen nagyszámú merényletkísérletet még nem tapasztalt.

Parker kijelentette: várakozása szerint a szolgálat a "legtöbb" terrorkísérletet képes lesz megakadályozni. Külön hangsúlyt helyezett ugyanakkor a "legtöbb" szóra, mondván: lesznek terrortámadások Nagy-Britanniában, ezért van érvényben a "súlyos" terrorfenyegetettséget jelző riasztási fokozat.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.