Még soha nem veszett oda annyi illegális bevándorló a Földközi-tengeren, mint 2016-ban– közölte az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága.
Megerősíthetjük, hogy az év eleje óta legalább 3800 ember vesztette életét vagy tűnt el a Földközi-tengeren. Ennyi áldozatot még soha sem jegyeztek föl ennyi idő alatt. 2015-ben az egész év alatt 3771-en haltak meg – mondta Genfben William Spindler, a szervezet (UNHCR) szóvivője.
A főbiztosság felhívta a figyelmet arra, hogy a halottak és eltűntek száma annak ellenére nőtt meg jelentősen, hogy az idén sokkal kevesebben próbálkoztak meg az átkeléssel. Tavaly több mint egy millióan kíséreltek meg átjutni a Földközi-tengeren, az idén január eleje óta csak 330 ezren. A csökkenés az Európai Unió és Törökország márciusi megállapodásának köszönhető, amelynek a célja a görög szigetekre indulók feltartóztatása.
Spindler azt is elmondta, hogy tavaly 269 migráns közül egy halt meg a tengeren, az idén már minden 88 közül egy. A Líbia és Olaszország közötti útvonalon ez az arányszám még rosszabb: 47 érkezőre jut egy halott.
A hajótörések azért gyakoriabbak, mert az embercsempészek ócska, sérülékeny járműveket használnak, és több embert zsúfolnak be egy-egy bárkába vagy gumicsónakba a hasznuk növelése érdekében – tette hozzá.
Rettenetes teherrel érkezett egy hajó az olasz partokhoz - agyonvert kislány ügyében is vizsgálódnak
17 halott menedékkérőt hozott egy norvég teherhajó hétfőn Palermóba. A holttestek azok között a migránsok között voltak, akiket a napokban mentettek ki a Földközi-tengerből. Az áldozatokat vagy már halottan tették fel a líbiai partokról induló hajókra, vagy a hajókon haltak bele a líbiai partokon elszenvedett bántalmazásokba. Az áldozatok között három kisgyerek is van.