Világ MTI 2016. október. 12. 05:16

Francia és kurd katonákat robbantottak fel Irakban

Pokolgéppel felszerelt, álcázott drónt küldött át a harcvonalon egy, az Iszlám Államhoz köthető csoport, és a drón robbanásában két francia katona súlyosan megsebesült, két pesmerga harcos pedig meghalt – jelentette a Le Monde című francia napilap.

Az újság keddi híre szerint minden bizonnyal ez volt az első alkalom, hogy az Iszlám Állam (IÁ) harcosai egy távirányítású repülő szerkezettel hajtottak végre támadást az Irakban harcoló francia különleges erők ellen.

Az ellenséges drón, amelyet még a levegőben elfogtak, a földre kényszerítése után robbant fel. Az október 2-án történt támadásban további francia katonák is könnyebb sérüléseket szenvedtek – tette hozzá a Le Monde.

Franciaországnak mintegy 500 katonája vesz részt Irakban az Iszlám Állam szervezete elleni harcra létrehozott, Egyesült Államok vezette katonai koalíció műveleteiben. A francia kontingens egy része a kurd pesmerga erők kiképzését segíti az ország északi részében.

A francia védelmi minisztérium – szokásos eljárásának megfelelően – nem kommentálta a Le Monde jelentését. Az iraki hadsereg bagdadi szóvivője nem tudta egyből megerősíteni a francia sajtóértesülést, a pesmerga forrásokat pedig egyelőre nem sikerült megszólaltatnia a Reuters hírügynökségnek.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.