Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Hétről hétre újabb mélypontra süllyednek az orosz-amerikai kapcsolatok, a két nagyhatalom szinte valamennyi válságövezetben egymással ellentétes oldalon áll. A moszkvai napilapok már azt sugallják, Szíriában bármikor kitörhet egy közvetlen orosz-amerikai incidens.
„Elfogyott a türelmünk, Oroszország bűntárssá vált a szíriai konfliktus mélyítésében, Washingtonnak és Moszkvának már nincs miről tárgyalnia Szíria ügyében” – ezekkel a korántsem diplomatikus szavakkal erősítette meg Josh Earnest fehér házi szóvivő azt, hogy az USA az oroszok magatartása miatt kivonul a szíriai tűzszünet újraélesztéséről folytatott nemzetközi tárgyalásokról. Miközben Washington azzal vádolja Oroszországot, hogy a Basar Asszad szíriai elnök mellett álló kormányhadsereg ellenségeinek szakadatlan bombázásával Moszkva veszélybe sodorja az Iszlám Állam (IÁ) elleni nemzetközi fellépés sikerét, Vlagyimir Putyin orosz államfő is lépett. A Kreml ura úgy döntött, Moszkva felfüggeszti a 2000-ben megkötött és 2010-ben újratárgyalt plutóniumegyezményt, melynek értelmében az USA és Oroszország fokozatosan megsemmisíti az atomfegyver gyártására alkalmas plutóniumkészleteit. A tét hatalmas, legalább 34 tonna plutóniumról van szó, s ez 17 ezer nukleáris fegyver gyártásához lenne elegendő.
Felfüggesztett vagy halott?
Bár a hivatalos bejelentés szerint csupán felfüggesztésről van szó, egyértelmű, hogy a szerződés gyakorlatilag kimúlt: Moszkva csak akkor hajlandó feléleszteni az egyezséget, ha az Egyesült Államok feloldja az Oroszország elleni összes szankciót, kártérítést fizet a büntetőintézkedések okozta károkért, s arra a szintre csökkenti a NATO-tagállamokban állomásozó amerikai erők erejét és létszámát, mint amilyen az a szerződés aláírásának a pillanatába volt.
Erre pedig nincs esély, hiszen az USA és szövetségesei, elsősorban az EU-tagállamok éppen Moszkva egyre agresszívabbá váló bel- és külpolitikája miatt hozták a szankciókat, és erősítik meg a NATO Oroszországgal határos, keleti szárnyát. A szankciók egy részéről azért határoztak, hogy megbüntessék azokat az orosz illetékeseket, akik felelősek az oroszországi korrupciós ügyekben nyomozó, gazdasági bűncselekmények miatt börtönbe vetett orosz ügyvéd, Szergej Magnyitszkij gyanús körülmények között bekövetkezett 2009-es haláláért. Az újabb büntetőintézkedéseket pedig a 2014-es ukrajnai kaland – az Ukrajnához tartozó Krím-félsziget annektálása, valamint a kelet-ukrajnai orosz párti szakadároknak adott hathatós segítség – miatt vezették be. Ami pedig a keleti szárny megerősítését illeti, ez azért van, mert az érintett államok, elsősorban Lengyelország, Észtország, Lettország, Litvánia és Románia attól tartanak, Oroszország étvágyát nem elégítette ki a Krím megszerzése.
Hideg és meleg háborúk
Oroszország közben egyre erőteljesebben használja a hibrid hadviselés teljes eszköztárát: az államhatárokon túl is fogható orosz tévék által ontott propagandát, az EU-egységet gyengítő radikális pártok támogatását, a közösségi médiában nyomuló Kreml-párti trollokat, illetve az e-hadviselést, melyben a Moszkva politikai céljaiért dolgozó hackerek sorra törik fel az „ellenfél” szervereit, köztük az amerikai Demokrata Párt központi levelező rendszerét. Ezzel egyébként Moszkva átlépett egy korábban tiszteletben tartott vonalat: Oroszország – bár hivatalosan nem ismeri el, befolyásolni kívánja a novemberi amerikai elnökválasztás kimenetelét, s abban érdekelt, hogy a megméretésen Donald Trump republikánus jelölt győzzön. Hillary Clinton ugyanis „oroszellenes” politikus hírében áll, s Moszkva már 2011-ben azzal vádolta a külügyminiszterként is szolgált demokrata párti politikust, hogy ő volt az egyik főszervezője a moszkvai és szentpétervári Putyin-ellenes tömegtüntetéseknek.
Miközben pedig dúl a hibrid háború, Oroszország és az USA gyakorlatilag valamennyi válságkörzetben egymással ellentétes álláspontot képvisel. A fő hadszíntér Ukrajna, ahol Moszkva azzal vádolja – nem teljesen alaptalanul – a jelenlegi kijevi vezetőket, hogy hathatós nyugati segítséggel távolították el 2014 elején a hatalomból a korábbi, orosz párti elnököt, Viktor Janukovicsot. Ukrajna pedig rendkívül fontos Moszkva számára, hiszen ahogy az egykori amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó, Zbigniew Brzezinski is hangsúlyozta még 1997-ben, Ukrajna területe és lakossága nélkül Oroszország megszűnik eurázsiai nagyhatalomnak lenni.
Ellentmondó érvelések
A posztszovjet területen évek óta tartó orosz-amerikai játszma Közép-Ázsiában is folytatódik, ahol a két hatalom a térségben lévő szénhidrogén készletek, illetve a csővezetékek fölötti ellenőrzésért küzd egymással. E téren az USA is képes látványos engedményekre, Dick Cheney egykori amerikai alelnök például még 2006-ban nevezte demokráciának a hatalmas olaj- és gázkészleteken ülő Kazahsztánt, ahol Nurszultan Nazarbajev államfő igencsak szovjet eszközökkel őrzi hatalmát már negyedszázada. És persze a támaszpontokért is folyik a harc, hiszen az ott lévő államok Afganisztán közelében vannak, s az Egyesült Államoknak az a legjobb, ha Üzbegisztánban, Tádzsikisztánban lévő bázisokról láthatja el az a Kabulban és szerte az országban lévő erőket.
Boszniában Moszkva egyre nyíltabban támogatja az egykori jugoszláv tagköztársaságból kiszakadni akaró szerbeket, miközben ellenezte azt, hogy a nyugati államok többsége elismerte a Szerbiától elszakadt albán többségű tartomány, Koszovó függetlenségét. Igaz, ez a támogatás az utóbbi időben gyengül, elsősorban azért, mert közben orosz segítséggel elszakadt Grúziától Dél-Oszétia és Abházia, s nehéz lenne egyszerre érvelni ezek függetlensége mellett, illetve Koszovóé ellen. De azért Oroszország – még a nagy szerb-orosz barátság éveiben – feltűnően alacsony áron megszerezte a legnagyobb szerbiai olajipari vállalatot, a NIS-t.
És még ezzel sincs vége, hiszen Dél-Amerikában a 2013-ban elhunyt Hugo Chávez államfő, majd jóval kisebb formátumú utódja, Nicolás Maduro nevével fémjelzett Venezuela Moszkva nagy barátja, s miközben Caracas folyamatos harcot vív az USA imperializmusa ellen, Oroszország fegyvereket adott el Caracasnak.
Az orosz-amerikai viszony várható alakulásának szempontjából az tűnik a leginkább aggasztónak, hogy Moszkva és Washington is az 1991-ben véget ért, ám most visszatérőben lévő hidegháború logikája szerint politizál. Úgy tűnik, vége annak az időszaknak, amikor a két hatalom párbeszéddel próbálta rendezni mindig is meglévő ellentéteit: manapság inkább a durva és nyilvánosan ismételgetett vádak, illetve a kölcsönös büntetési szándék jellemzi a kétoldalú kapcsolatokat.
