Világ MTI 2016. október. 02. 18:16

A harmadik legnagyobb szennyező is ratifikálta a klímaegyezményt

India is ratifikálta a párizsi klímamegállapodást. Az erről szóló dokumentumot vasárnap adták át New Yorkban az ENSZ illetékeseinek.

India azért választotta a ratifikálás napjának október 2-t, mert ezen a napon van Mahátma Gandhi születésnapja. India egykori vezetője szerint a lehető legkisebb ökológia lábnyomot kell magunk után hagynunk. 

Az ökológiai lábnyom nem más, mint az a terület, ami károsodás nélkül meg tudja termelni az aktuális életvitelünkhöz szükséges javakat.

India felelős a világ szén-dioxid-kibocsátásának mintegy 4,5 százalékáért. 

MTI / AP /R afiq Maqbool

Szeptember elején Kína és az Egyesült Államok - a világ két legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója - már ratifikálta a klímamegállapodást. A két országra esik a globális szén-dioxid-kibocsátás 38 százaléka.   

A tavaly december 12-én, a párizsi klímakonferencián 195 ország közreműködésével megszületett keretmegállapodás megerősíti azt a célkitűzést, hogy a Föld légkörének felmelegedését a kötelezettséget vállaló 195 ország 2 Celsius-fok alatt tartja az iparosodás előtti mértékhez képest. Egyben ígéretet tettek, hogy  folytatják az arra irányuló erőfeszítéseket, hogy a felmelegedés csak 1,5 fokos legyen. A 1,5 fok megemlítése a megállapodásban a tengerszint emelkedésével létükben fenyegetett szigetállamok kérése volt.

A párizsi klímamegállapodás csak akkor lép hatályba, ha ratifikálja legalább 55 ország, amelyek együttesen a globális felmelegedésért felelős gázok 55 százalékát bocsátják ki. Jelenleg 61 ország írta már alá, vagy tett konkrét lépéseket a ratifikáció céljából. Együttes szén-dioxid-kibocsátási arányuk 47,8 százalék.   
    
Magyarország Európában elsőként ratifikálta a dokumentumot.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.