Kínos közjáték zajlott le Budapest olimpiai ellenfelénél
Virginia Raggi római főpolgármester a korábbi bejelentésekkel ellentétben nem találkozott Giovanni Malagóval, az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) elnökével a szerdára meghirdetett sajtótájékoztatója előtt, amelyen az olasz főváros vezetője visszavonta támogatását a kanditációtól.
Giovanni Malago több mint félórás várakozás után távozott a római városházáról. A CONI elnökével való találkozót Virginia Raggi jelentette be, de azon mégsem jelent meg.
Virginia Raggi az elmaradt találkozó utáni sajtótájékoztatón közölte, visszavonja a pályázat támogatását. Ezzel háromesélyessé vált a pályázat: Budapes, Los Angeles és Párizs közt dőlhet el a rendezés sorsa.
Róma pályázása korábban is kétséges volt, Virginia Raggi megválasztása után pedig szinte biztossá vált, hogy az olasz főváros visszakozni fog, mivel a politikus és pártja korábban is kritikus volt az olimpiarendezéssel kapcsolatban.
„Mélyelemzést végeztünk, amely szerint nem állnak rendelkezésre a megfelelő feltételek ahhoz, hogy folytassuk a 2024-es olimpia és paralimpia rendezésére vonatkozó kandidációs folyamatot” – fogalmazott a főpolgármester.
Hozzátette, város még ma is fizeti azokat a hiteleket, amelyeket az 1960-as játékok megrendezésére vette fel.