Theresa May, az új brit kormányfő is a Downing Street 11-be költözik a miniszterelnököknek járó szomszédos 10-es lakás helyett - erősítette meg hivatala hétfőn.
A híres Downing Street 10-es számú ház jól ismert fekete ajtaja mögött működik a kormányfő hivatala és hagyományosan a házban lévő lakás a miniszterelnöki rezidencia. A szomszédos 11-es számú ház, a pénzügyminiszter főhadiszállása azonban jóval nagyobb, ezért May – akárcsak korábban Tony Blair, Gordon Brown és David Cameron – úgy döntött, hogy ő is inkább a 11-be költözik be.
Tony Blair 1997-ben családja miatt választotta a tágasabb lakást, ugyanis akkori pénzügyminiszterének, Brownnak nem voltak gyerekei. Meglehet, hogy May azért részesítette előnyben a most távozott Cameron lakását, mivel Cameronék állítólag minden igényt kielégítő konyhával szerelték fel, és az új kormányfő már elejtette, hogy amikor nagy ritkán ideje van rá, nagyon élvezi a főzést.
Cameronnak a kormányfői poszt múlt szerdai átadását követően azonnal el kellett költöznie a Downing Streetről, May viszont még nem bútorozott be. Hivatala szerint viszont erre is hamarosan sor kerül.
Az új kormányfő hivatalához egy vidéki kastély is jár, ahol a fővároson kívül kipihenheti magát, a Chequers ház Londontól északnyugatra áll.
A pénzügyminiszter, Philip Hammond a kisebb Downing Street 10-es lakásba költözik, és pozíciója révén használhatja pihenőhelyként a fővárostól nyugatra található, Dorneywood nevű vidéki házat.
Boris Johnson, az új külügyminiszter a londoni Carlton Gardens 1. luxuslakásába költözik a Buckingham palota mellé. A brit diplomácia vezetője a Londontól délkeletre fekvő 17. századi 115 szobás kastélyban, Cheveningben kapcsolódhat ki, ezen viszont osztoznia kell David Davis Brexit-miniszterrel és Liam Fox külkereskedelmi miniszterrel.
A kormánytagok hamarosan számos külföldi vezetőt kell hogy vendégül lássanak Nagy-Britannia Európai Unióból való kiválásának tárgyalásai alatt.