Egy nappal a szavazatok összesítése előtt 10 százalékpontos maradáspárti előnyt jelzett egy online közvélemény-kutatás. A pénteki sorsdöntő népszavazás tétje, hogy Nagy-Britannia kilép-e az Európai Unióból.
A legfrissebb online közvélemény-kutatás szerint a válaszadók 55 százaléka mondta azt, hogy nem akarja, hogy Nagy-Britannia kilépjen az Európai Unióból. A felmérésben részt vevők 45 százaléka viszont a kilépés, vagyis a Brexit mellett foglalt állás, írja az Independent.
Fájni fog a Brexit, de nem ott, ahol várnánk
Ez az eredmény azért fontos, mert a szavazatok összesítése előtt már nem jelenik meg több közvélemény-kutatás. A 10 százalékpontos előny amúgy messze a legerősebb eredmény a maradáspártiak szempontjából, eddig többnyire olyan felméréseket publikáltak, amelyeknél az előny nagysága még a statisztikai hibahatáron belül mozgott.
Múlt hét óta jelentős átrendeződést jeleznek a közvélemény-kutatások. A YouGov közvélemény-kutató cég által a The Times számára elvégzett, a tekintélyes konzervatív brit napilap által csütörtökön ismertetett új felmérés 51:49 százalékos megoszlást jelez a bennmaradást pártolók javára, de egy másik cég, a ComRes új kutatása az EU-tagság híveinek nyolc százalékpontos előnyét mutatta ki, 54:46 százalékos aránnyal.
Szakértők a mostani eredmények fényében már a maradáspártiak győzelmét valószínűsítik, és azt mondják, ha mégis a Brexit mellett döntenének a britek, az hatalmas katasztrófát jelente a szakma számára.
Ugyanakkor sokan úgy gondolják, hogy a mostoha időjárás még megkavarhatja a szavazás kimenetelét.
"Nem gondoltuk, hogy vannak olyan hülyék, hogy kilépnek az EU-ból"
Hitetlenkednek a kint élő magyarok az unióból kilépni vágyó britek elszántságán és növekvő arányán, közülük sokan bolondnak vagy szörnyen tájékozatlannak tekintik a távozni vágyókat. A legtöbben nem tartanak munkájuk elvesztésétől, az összerogyó fonttól és a megugró inflációtól viszont nagyon. A kint tanuló magyar diákok és a kiáramló egészségügyi dolgozók járhatnak a legrosszabbul.