Világ MTI 2016. június. 12. 14:19

Ausztriának meg kell védenie a határait - Kurz

Határozottan csökkenteni kell a menekültáradatot, már csak azért is, mert ezen is múlik az osztrák kormány integrációs programjának sikere - vélekedett a védelmi és a belügyi tárcavezetővel egyetértésben Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban.

Sebastian Kurz
AFP / Dieter Nagl

A politikus hangsúlyozta: mindhárman kiállnak az uniós megoldás mellett, azonban jelenleg nemzeti intézkedésekre van szükség.

    Az Österreich című osztrák lap újságírójának felvetésére, miszerint Magyarország nem fogad vissza menekültet, a külügyminiszter úgy válaszolt: ez is mutatja, Ausztriának mennyire fontos, hogy maga biztosítsa a határait. Sebastian Kurz egyúttal az uniós határok védelmének fontosságáról is beszélt. 

    Kurz kiállt a múlt heti, nagy vitákat kiváltó javaslata mellett, amely szerint Európának is az ausztrál modellt kellene alapelveiben követnie. Eszerint a tengeren át érkező illegális menekülteket vissza kell küldeni, vagy egy szigeten, például Leszboszon kialakított menekültszálláson kell elhelyezni.

    "Európához közeli menekültközpontokra van szükség az illegális embercsempészet megakadályozására" - jelentette ki Kurz a vasárnapi interjúban. "Aki Lampedusa szigetére érkezik, azt vajon tovább kellene engedni a Brenner-hágóhoz?" - tette fel a kérdést a tárcavezető.  

    A

Menekültek Leszbosz szigetén
AFP / Louisa Gouliamaki

z Österreich című lap összefoglalója szerint jelenleg mintegy 8500 menekült él görögországi szigeteken, négyezren Leszboszon, 2600-an Híosz szigetén, további 1200-an Számoszon, hetente néhány százan érkeznek más égei-tengeri szigetekre.

    A Kurier című osztrák lap vasárnapi számában a külügyi tárcavezető kijelentette, a menekültekkel szemben őszinteségre van szükség, hiszen ha tisztában lennének azzal, hogy nem tudnak megérkezni a kontinensre, akkor nem indulnának el Európa irányába. Felidézte, hogy korábban az embercsempészek még mentőmellényt adtak a menekültekre, azonban már ezt sem teszik, holott az emberek 90 százaléka nem tud úszni. Az embercsempészek egyre gátlástalanabbak - jelentette ki a miniszter.

    A belügyminisztérium által közölt legfrissebb adatok szerint az embercsempészek közvetítésével érkezők száma tavaly megháromszorozódott a 2014-es adatokhoz képest. Míg 2014-ben 21 ezer, addig 2015-ben 72 ezer, csempészek segítségével érkezőt fogtak el Ausztriában. Továbbá míg 2014-ben 500, addig 2015-ben több mint 1100 embercsempészt tartóztattak le az országban. A legtöbb közülük, 190 szerbiai volt, 141 romániai és 139 pedig magyar állampolgár.

    Az embercsempészek révén Ausztriába érkező legtöbb illegális bevándorló szíriai, mintegy 21 500 fő. Afganisztánból 20 500-an, Irakból 13 ezren, Iránból és Pakisztánból összesen mintegy 5300-an érkeztek.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.