Világ MTI 2016. május. 23. 09:05

Obama történelminek nevezhető bejelentést tett Vietnamról

Bejelentette a Vietnam elleni fegyverembargó teljes feloldását hétfőn Barack Obama amerikai elnök, aki háromnapos látogatáson tartózkodik a délkelet-ázsiai országban.

"Mostanra a két fél (az Egyesült Államok és Vietnam) között kiépült bizonyos szintű bizalom és együttműködés" – mondta az amerikai elnök.   

Barack Obama útjának legfőbb célja a gazdasági kapcsolatok elmélyítése. Vietnami látogatása során több megállapodást kötnek, így például szerződést írtak alá arról, hogy a Pratt and Whitney amerikai cég 135 hajtóművet ad el a Vietjet légitársaságnak, míg a Boeing repülőgépgyártó száz utasszállító repülőgépet.

Szó van arról is, hogy a General Electric, a világ harmadik legnagyobb szélturbinagyártója, részt vesz Vietnam szélenergia-hasznosítási terveiben.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.