Világ MTI 2016. május. 04. 07:45

Korrupció a vád a volt elnök ellen

A brazil főügyész vizsgálatot kért a volt elnök ellen. Korrupciós ügyről van szó, érintett lehet három jelenlegi miniszter is.

A brazil főügyész azt kérte az ország legfelső bíróságától, hogy indíthasson újabb vizsgálatot Luiz Inácio Lula da Silva volt államfő, a jelenlegi kormány három minisztere, valamint 27 másik személy ellen korrupciós ügyben, valamint Dilma Rousseff jelenlegi államfő ellen az igazságszolgáltatás akadályozása gyanújával. Az illetőket – Rousseff kivételével – egy volt szenátor feljelentése alapján vádolhatják meg. Delcidio do Amaral volt a kormánypárt szenátusi vezetője, de a letartóztatása után úgy döntött, hogy együttműködik a hatóságokkal a Petrobras állami olajipari céghez kapcsolódó korrupciós ügy feltárásában.

Lula esetében egy vizsgálat már folyik, de Amaral új vallomásai alapján az ügyész egy másikat is indítványoz. Valószínűleg Dilma Rousseff jelenlegi államfő mentelmi jogát már a jövő héten felfüggeszti a legfelső bíróság egy másik ügyben, amelyben a költségvetési törvény megsértésével gyanúsítják.

A brazil törvények szerint a kormány tagjai ellen csak a legfelső bíróság felhatalmazásával lehet nyomozást indítani. Hétfőn a főügyész egy ellenzéki politikus, Aecio Neves 2014-es elnökjelölt ügyében is engedélyt kért a bíróságtól a nyomozáshoz szintén ugyanebben a korrupciós ügyben. Neves az elnökválasztáson csak csekély különbséggel veszített.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.