Világ MTI 2016. április. 18. 11:44

Óriási változás jöhet a riói olimpiára készülő braziloknál

A brazil államfő elleni bizalmatlansági eljárás megindítására szavazott vasárnap a dél-amerikai ország parlamentjében az alsóházi képviselők több mint kétharmada, ami újabb lépést jelent Dilma Rousseff hivatalból való elmozdítása felé.

A 2011 óta hatalmon lévő Rousseff ellen a költségvetési törvények megsértésének, ezen belül is a költségvetési mérleg kozmetikázásának gyanúja miatt kezdeményeztek bizalmatlansági indítványt.

Az ellenzék emellett azzal vádolja Rousseffet, hogy 2010-es és 2014-es választási kampányait vesztegetésekből finanszírozták. Politikai ellenfelei a Petrobras állami olajipari óriáscég körül kirobbant és hónapok óta súlyos belpolitikai válságot okozó korrupciós botránnyal is összefüggésbe hozzák a baloldali elnököt, de Rousseff hivatalosan nem gyanúsítottja az ügynek.

A szavazatszámlálás végleges eredménye szerint az 513 képviselő közül 367-en voksoltak az indítványra, 137-en ellenezték azt, míg heten tartózkodtak. Két képviselő nem jelent meg a szavazáson. "A harc most az utcákon és a szövetségi szenátusban folytatódik" – mondta a voksolás után José Guimaraes, a Rousseff mögött álló Munkáspárt (PT) alsóházi frakcióvezetője.

Rousseff ügye ezután a felsőház elé kerül, ahol már az egyszerű többség is elég ahhoz, hogy meginduljon az államfő felelősségre vonási eljárása.

Amennyiben a szenátusi szavazást is elveszíti Rousseff, akkor vizsgálat indul ellene, amely fél évig is tarthat. Erre az időre Rousseffet az alelnök, a Petrobras-botrányban érintett Michel Temer helyettesítené már májustól. Rousseff hatalomból való végérvényes eltávolításához a felsőház kétharmadának jóváhagyása szükséges.

Közvélemény-kutatási adatok szerint a mintegy 200 milliós brazil lakosság több mint 60 százaléka egyetért a Rousseff elleni bizalmatlansági eljárás megindításával.

 

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.