2016. április. 10. 15:10 MTI Utolsó frissítés: 2016. április. 10. 15:11 Világ

Puhul a lengyel egyház álláspontja abortuszügyben

Továbbra is támogatják a teljes abortusztilalmat, de ellenzik a terhességmegszakításon áteső nők megbüntetését.

A Nasz Dziennik című katolikus hetilap honlapján, az egyházmegyei családreferenseknek címzett levélben jelent meg a lengyel püspökök álláspontja a kérdésről.

A levél a lengyel templomokban a múlt vasárnap felolvasott püspökkari közleményre utal, amelyben az ötödik parancsolatra (Ne ölj!) hivatkozva a terhességmegszakítás szabályozásának szigorítását és az emberi élet teljes körű védelmét szorgalmazták. Lengyelországban péntektől aláírásgyűjtés indult az életvédő egyesületek egy része által kidolgozott törvényjavaslat támogatására.

Az indítvány megszüntetné az 1993-ban elfogadott, a magzat védelméről szóló lengyel törvény azon előírásait, amelyek szerint az abortusz három esetben megengedett: ha a terhesség nemi erőszak következménye, ha az anya élete veszélyben forog, illetve akkor, ha a magzat visszafordíthatatlan károsodást szenvedett. A javaslat alapján ugyanakkor a veszélyeztetett terhességből született beteg gyermekeket nevelő családoknak nagyobb anyagi és szakértői támogatást nyújtanának. A tervezetben olyan pont is szerepel, amely szerint büntethetőek lennének az abortuszon áteső nők.

A püspökök a lelkipásztori intézetnek a napokban átnyújtott állásfoglalásban "egyértelműen a gyermek életének teljes körű védelme mellett állnak ki, ugyanakkor ellenzik azokat a jogi javaslatokat, amelyek a meg nem született gyermekét megölő nő büntetőjogi felelősségre vonását helyezik kilátásba".

Pénteken és szombaton Lengyelországban a feminista szervezetek ismét többezres tüntetéseket szerveztek az említett törvényjavaslat ellen.

A lengyel kormány hivatalosan nem foglalt állást az ügyben.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.