Világ MTI 2016. március. 10. 19:26

Baj történt, mégsem sikerült az első amerikai méhátültetés

Szövődmény miatt mégsem sikerült az első amerikai méhátültetés: a szervet el kellett távolítani egy nappal a sikeres transzplantációt bejelentő sajtótájékoztató után – közölte a műtétet végző Cleveland Clinic.

A 26 éves nő szervezetébe február 24-én ültették be a méhet. A hétfői sajtótájékoztatón orvosai mellett megjelent egy rövid időre, és jól érezte magát. Másnap hirtelen szövődmény lépett fel nála, a beültetett szervet azonnal el kellett távolítani.

A beteg jelenleg lábadozik, orvosai igyekeznek kideríteni, mi történhetett. A szövődményről nem közöltek semmit.

Más országokban már végeztek méhátültetést, sikertelen esetekről is beszámoltak. A világon az első sikeres élődonoros méhátültetést végrehajtó svéd csapat, a göteborgi orvostudományi egyetem orvoscsoportja máig kilenc méhtranszplantációt hajtott végre, ezek eddig öt baba születését eredményezték, az első 2014-ben jött világra.

A Cleveland Clinic szakemberei tíz éve tanulmányozzák a méhtranszplantáció lehetőségeit. Több mint 250 nő közül választotta ki szűrővizsgálatokkal azt a tízet, aki az úttörő jelentőségű transzplantációra alkalmas lehet.

A klinika azt közölte, hogy a transzplantációkat folytatják. Ha a jövőbeli transzplantációk sikeresek, a páciensnek még legalább egy évet kell várnia a mesterséges megtermékenyítéssel, addig havi vizsgálatokkal bizonyosodnak meg arról, elég egészséges-e az új méh. Természetes módon nem eshetnek teherbe, mert a műtéttel petevezetéket nem ültetnek be.

A sikeres terhesség végén a babák császármetszéssel jönnek világra a szülés varható idejéhez a lehető legközelebbi időpontban, majd a méhet eltávolítják, hogy az anyának ne kelljen élete végéig a kilökődést gátló gyógyszert szednie.

 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.