2016. február. 08. 12:17 MTI Utolsó frissítés: 2016. február. 08. 14:14 Világ

Az Iszlám Állam 300 embert végzett ki Moszulban

Katonákat és rendőröket vádolt meg konspirációval az Iszlám Állam az iraki Moszulban, és háromszáz embert kivégeztek egy kurd forrás szerint.

Több mint 300 embert végeztek ki az utóbbi napokban az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet harcosai az általuk ellenőrzött észak-iraki Moszulban – közölte hétfőn egy kurd biztonsági forrás. 

"A kivégzettek valamennyien a rendőrség és a hadsereg volt tagjai, valamint polgári aktivisták voltak, akiket az IÁ az iraki biztonsági erőkkel való együttműködéssel vádolt meg" – ismertette Mahmúd Szúrcsi, a Moszul felszabadításával megbízott Nemzeti Mozgósítás nevű kurd szervezet szóvivője. Szúrcsi nem tért ki arra, hogy pontosan mikor hajtották végre a gyilkosságokat Ninive tartomány székhelyén. 

"A tömeges kivégzések azt bizonyítják, hogy az IÁ harcosai tényleg tartanak Moszul lakóitól, akik nem támogatják a csoport által képviselt szélsőséges iszlámot" – mondta a szóvivő a Hszinhua kínai hírügynökségnek. 

Az iraki fővárostól, Bagdadtól mintegy 400 kilométerrel északra található Moszult 2014 júniusa óta tartja ellenőrzése alatt az Iszlám Állam. A városnak a dzsihadisták bevonulása előtt 2 millió lakosa volt, többségében szunniták. Az IÁ kezén lévő városok közül Moszul a legnagyobb.

 

 

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.