2016. január. 26. 14:49 MTI Utolsó frissítés: 2016. január. 26. 17:26 Világ

Trükkös álcát öltenek az Iszlám Államhoz csatlakozók

Focimeccsek idején, szurkolói öltözékben érkeznek Nyugat-Európából Törökországba azok a nyugat-európaiak, akik az Iszlám Államhoz szeretnének csatlakozni – írja egy török lap. A törökök szerint a terrorszervezet követte el a január 12-i isztambuli robbantást is.

Szurkolói mezben és sállal a nyakukban érkeznek a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezethez csatlakozni szándékozó nyugat-európai állampolgárok Törökországba, hogy így próbálják meg kijátszani a biztonsági erők éberségét – írta keddi számában a Milliyet című ellenzéki török napilap. Az újság értesülései szerint a terrorszervezet azt tanácsolta a Szíriába tartó híveinek, hogy a feltűnést kerülve, lehetőleg hétvégén, labdarúgó-mérkőzések idején utazzanak Törökországba. 

A lap arról is beszámolt, hogy titkosszolgálati jelentések alapján Törökország északi, fekete-tengeri régiójában több szíriai személy valós értékénél drágábban próbált hozzájutni furgonokhoz, amelyeket később merényleteknél használtak volna fel Törökországban vagy Szíriában. 

Titkosszolgálati aktákra hivatkozva a lap tudni véli, hogy Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője kiadott egy parancsot, amely szerint azok, akik nem tudják elérni Szíriát, ott követhetnek el támadást, ahol éppen tartózkodnak, valamint merényleteiket olyanok ellen igyekezzenek elkövetni, akik nem muzulmánok vagy hitetlenek. Az újság értékelése szerint az Iszlám Állam azért változtatott taktikáján, mivel az Egyesült Államok vezette terrorizmusellenes koalíciós erők fellépésének következtében területeket vesztett Szíriában. 

A török hatóságok szerint ezt a szervezetet terheli a felelősség a január 12-én Isztambul óvárosában elkövetett öngyilkos merényletért, amelyben tíz turista vesztette életét. Valószínűleg az Iszlám Állam áll az októberi ankarai kettős merénylet mögött is, amely 103 ember életét oltotta ki.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?