Robbanás rázta meg Isztambul központi részét, ahol több turistalátványosság is található. Legalább 10 halott lehet és sok a sebesült is, magyar áldozatokról nem tudni. A török elnök szerint egy szíriai terrorista robbantotta fel magát, Ankarában válságtanácskozást hívott össze a kormányfő.
Folyamatosan frissülő cikk!
Erős robbanás rázta meg az Isztambul központi részén fekvő Sultanahmet teret kedd délelőtt – jelenti a Dogan News török hírügynökség. A robbanás a Theodosius obeliszk közelében történt.
Recep Tayyip Erdogan török elnök közölte: a merényletet egy szíriai öngyilkos merénylő követte el. A török kormányfő, Ahmet Davutoglu válságstábot hívott össze Ankarába, amin részt vesz a török kül- és belügyminiszter, valaminta rendőrség és a titkosszolgálat vezetői – közölte az Anadolu hírügynökség. A merénylő 1988-as születésű – közölték később kormányzati források.
A török média az isztambuli kormányzóhivatalra hivatkozva arról számolt be, hogy legalább 10 halottja és 15 sebesültje van a robbanásnak. Az áldozatok között turisták is vannak. A CNN Türk hat német sebesültről számol be, norvég és kelet-ázsiai sevesültekről is szó van. A robbanás előtt nem sokkal egy német turistacsoport járhatott a környéken.
A robbanás olyan erős volt, hogy beleremegett a föld is. A lányommal elfutottunk a legközelebbi épülethez és ott maradtunk fél órát. Tényleg félelmetes volt
– mondta egy Caroline nevű német szemtanú az AFP hírügynökségnek.
Angela Merkel német kancellár azt mondta, erős az aggodalmuk, hogy németek is lehetnek az áldozatok és sebesültek között. Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter pedig úgy fogalmazott: most már sajnos abból kell kiindulni, hogy németek is megsérültek, és nem lehet kizárni, hogy az áldozatok között is vannak németek.
Az isztambuli főkonzul helyettese, Torma Tamás a hvg.hu-nak azt mondta, nem tudnak magyar áldozatokról, ilyen tájékoztatást nem kaptak. Hozzátette: a város az év minden szakában közkedvelt célpontja a magyar turistáknak. A halottak és sebesültek számát meg tudta erősíteni lapunknak.
Aki információt szeretne kérni a történtekről, az isztambuli magyar konzuli szolgálatot a következő telefonszámot hívhatja: 0090-533-375-8715.
A török kormány egyik – névtelenséget kérő – képviselője az AFP-nek azt nyilatkozta, hogy terrorista cselekményt sejtenek a robbanás hátterében. A Hurriyet nevű lap és az Anadolu török hírügynökség szerint a török kormány hírzárlatot rendelt el a robbanással kapcsolatban.
A Reuters több halottról számol be török médiumokra hivatkozva. Egy szemtanú a hírügynökségnek azt mondta, emberi testrészeket látott az utcán heverni, a rendőrség megerősítette ezt az információt.
A turisták által közkedvelt városrészben helyi idő szerint 10 óra 10-kor (magyar idő szerint 9 óra 10-kor) történt a robbanás, a rendőrség lezárta a környéket – olvasható a Focus Online-on.
Several people believed injured in explosion in Sultanahmet tourist district in Istanbul https://t.co/PtUYxtVKWS https://t.co/wy6L5xeiiH
— Sky News (@SkyNews) January 12, 2016
Isztambul Fatih negyedében van többek között a turistalátványosság Hagia Szophia és a Kék Mecset is.
Élő közvetítés: