Amerikai dílernél is járt a párizsi terroristák egyik fegyvere
A szerbiai Zastava fegyvergyárban készült és két évvel ezelőtt egy amerikai fegyverkereskedőhöz került az egyik olyan gépfegyver, amellyel a párizsi terrortámadásokat elkövették.
A szerbiai Zastava fegyvergyár vezetője, Milojko Brzakovic az AP hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy a párizsi merényletek során használt egyik fegyvert ők gyártották, és az Egyesült Államokba exportálták 2013-ban.
Egy M92-es félautomata fegyverről van szó, amelyet Párizsban használtak a terroristák, és amelynek sorozatszáma megegyezik az amerikai fegyverkereskedőnek 2013-ban eladott fegyver számával.
A november 13-án elkövetett támadások során használt fegyverek közül legalább hétről tudják már, hogy szerbiai fegyvergyárban készültek, bár legtöbbjük még Jugoszlávia felbomlását és a délszláv háborúk kirobbanását megelőzően készült.
A gyárigazgató szerint az összes fegyvert legálisan értékesítették, de később illegális fegyverpiacokra juthattak el.