2015. november. 12. 08:47 MTI Utolsó frissítés: 2015. november. 12. 10:12 Világ

Putyin doppingügyi vizsgálatra utasította miniszterét

Vlagyimir Putyin vizsgálatot rendelt el az orosz atlétákat és az orosz doppingellenőröket is érintő botrány ügyében. A nemzetközi doppingügynökség szerint viszont éppen a politikai vezetés ellenőrzése alatt zajlottak az orosz doppingügyletek.

Vlagyimir Putyin orosz elnök vizsgálatot rendelt el a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vizsgálóbizottságának hétfőn nyilvánosságra hozott jelentése miatt, mely szerint az országban államilag irányított, szervezett doppingolás zajlik. Az államfő szerda késő este egyeztetett az orosz sportági szövetségek vezetőivel a bizottság jelentéséről és a kialakult helyzetről. Ezen kérte Vitalij Mutko sportminisztert és minden sporttal foglalkozó kollégáját, hogy kiemelten foglalkozzanak az üggyel. Egyúttal utasítást adott a vizsgálat elindítására, és kérte, hogy az illetékesek mindenben működjenek együtt a nemzetközi doppingellenes mozgalom vezetőivel.

Hétfőn a WADA a tavaly kirobbant doppingbotrány miatt az orosz tagszövetség és így közvetve az ország atlétáinak eltiltását javasolta a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek (IAAF). Az orosz atléták így nem indulhatnának a nagy viadalokon, köztük az olimpián és az Európa-bajnokságon sem.

A bizottság állításai közül az egyik legsúlyosabb az, hogy az orosz kormány megfélemlítette a moszkvai laboratóriumot, amely a sportminiszter nyomására bizonyos doppingmintákat manipulált. Mutko válaszul felvetette a doppinglabor finanszírozásának beszüntetését, s közölte, a doppingminták megsemmisítése egy korábbi WADA-körlevél nyomán történt.

A WADA kedden felfüggesztette a moszkvai doppingellenőrző laboratórium engedélyét. Majd még aznap lemondott posztjáról a labor vezetője, Grigorij Rodcsenkov, aki elismerte, hogy ő adott utasítást 1417 orosz sportoló doppingmintájának megsemmisítésére.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?