2015. november. 09. 15:34 MTI Utolsó frissítés: 2015. november. 09. 16:54 Világ

Nagy veszteséget szenvedett az Iszlám Állam

Rendőrök lőtték agyon az Iszlám Állam (IÁ) egyik vezetőjét Kairóban – közölte hétfőn az egyiptomi belügyminisztérium.

A Vilájat Sínáa (Sínai Tartomány) nevű csoport egyik legveszélyesebb terroristájának tartott Asráf Ali Ali Haszanein el-Garáblit tűzpárbajban lőtték agyon, miközben a rendőrség Kairóban megpróbálta őrizetbe venni – közölte az egyiptomi belügyminisztérium közleményében.

A tárca nem közölte, hogy pontosan mikor lőtték le a férfit. A közlemény szerint Haszanein egyike volt a Vilájat Sínáa egyik legkeresettebb vezetőinek.

Ez a csoport jelentette be a szerencsétlenség után nyolc órával, hogy a kalifátus katonáinak "sikerült leszedniük az égből" a Kogalymavia, azaz nemzetközi nevén Metrojet orosz légitársaság Sarm-es-Sejkből Szentpétervárra tartó gépét, bosszúból az Iszlám Állam szíriai állásai elleni orosz légitámadások miatt. A gép október 31-én 224 emberrel a fedélzetén zuhant le a Sínai-félszigeten, a katasztrófát senki sem élte túl.

Ha a merénylettel kapcsolatos elmélet be is bizonyosodik, egyelőre semmi sem utal rá, hogy Haszaneinnek közel lett volna hozzá, az Iszlám Államhoz ugyanis Egyiptomban több csoport is tartozik, különböző vezetőkkel.

A belügyminisztérium a rendvédelmi szervek elleni több támadáson kívül azzal is gyanúsította Haszaneint, hogy köze volt a nyáron Kairó közelében elrabolt Tomislav Salopek horvát állampolgár lefejezéséhez, egy kőolajipari vállalatnál dolgozó amerikai állampolgár tavalyi meggyilkolásához és a kairói olasz konzulátus elleni júliusi támadáshoz.

A rendőrök Kairóban megtalálták Haszanein nyomát, és amikor megérkeztek, hogy őrizetbe vegyék, a férfi gépkocsin a főváros egyik északi negyedébe menekült. Észrevette a rendőröket, rájuk lőtt, és a tűzpárbajban agyonlőtték – áll a belügyi tárca közleményében.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.