Egyfelől gyökeresen meg kell szüntetni a romákkal szembeni évszázados előítéleteket, másrészt nekik is tenni kell azért, hogy a közvélemény és a média ne beszéljen róluk "rosszul" – mondta Ferenc pápa, aki hétfőn ötezer romával találkozott a Vatikánban.
A romákkal szemben évszázados előítéletek gyökeres megszüntetését szorgalmazta Ferenc pápa a hétfőn ötezer romával tartott vatikáni találkozón. Az egyházfő a romákat a törvények tiszteletére és integrációra szólította fel.
Ferenc pápa arra kérte a romákat, ne adjanak lehetőséget a kommunikációs eszközöknek és a közvéleménynek arra, hogy rosszul beszéljenek róluk. "Mint minden polgár, hozzájárulhattok a társadalom jólétéhez és fejlődéséhez tiszteletben tartva a törvényeket, teljesítve a rátok eső kötelességeket és integrálódva az új generációk emancipációján keresztül is" – mondta a pápa. Arra kérte a romákat, ne akadályozzák meg, hogy gyermekeik iskolába járjanak. Hangsúlyozta, hogy a végzettség a romák számára is utat nyit a munka világába.
A vatikáni audienciateremben az Olaszországból és a világ számos részéből érkezett romák és szintik színes népviseletben, zenével és énekkel ünnepelték a Ferenc pápával való találkozót.
Ferenc pápa kijelentette, új fejezetet kell nyitni a romák történetében a velük szembeni évszázados előítéletek "gyökeres megszüntetésével", valamint a romák és nem romák közötti kölcsönös bizalmatlanság felszámolásával. Az egyházfő kijelentette, minden embernek joga van a méltóságteljes élethez és munkához, az oktatáshoz és az egészségügyi ellátáshoz. Hozzátette, hogy a romákat érintő problémák nem csak az egyház, hanem a helyi hatóságok figyelmét is igénylik. Ferenc pápa úgy fogalmazott, az egyház számára a romák nem a peremen, hanem a középpontban állnak.
A cigányzarándoklaton mintegy 150 magyar is részt vett Nógrád megyéből, Budapest-Esztergom térségéből, Nyíregyházáról és Kaposvárról.