Világ MTI 2015. október. 01. 15:29

Börtönbe zárható, aki kitiltás ellenére újra belép egy tagállamba

Nem ellentétes az uniós joggal az Európai Bíróság ítéletes szerint, ha egy harmadik országból származó, korábban már egy tagállam által kitiltott személyt bebörtönöznek ismételet belépésért.

Az Európai Bíróság egy albán férfi esetét vizsgálta, akit 2012-ben toloncoltak ki Olaszországból, egyúttal három évre ki is tiltották. Ennek ellenére a férfi visszautazott az országba, ami miatt büntetőeljárás indult ellene, és az ügyész nyolc hónap szabadságvesztést kért ellene. de az olasz jog szerint akár egytől nyolc évig terjedő szabadságvesztést is kaphatott volna.

A luxembourgi uniós bírákat a firenzei törvényszék kereste meg, hogy választ kapjon arra a kérdésre, hogy összhangban van-e ez az úgynevezett visszatérési irányelvvel, amely az illegálisan belépőkkel szemben alkalmazandó eljárásokat és normákat szabályozza. A bíróság emlékeztet, hogy a tagállami szabályok és az alapvető jogok tiszteletben tartása mellett alkalmazhatóak büntetőjogi szankciók azokkal szemben, akiket korábban kiutasítottak, jogellenesen tartózkodnak az országban, és nem áll fenn olyan ok, mely miatt ne térhetnének haza - azaz menekültkérelemért folyamadók más eljárás alá esnek.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.