Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Hetvenedik alkalommal rendezik az ENSZ-közgyűlést New Yorkban, tíz éve vett rajta részt utoljára Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök Barack Obamával is találkozik, akivel hivatalosan két éve beszélt személyesen utoljára. A téma a szír kérdés és az Iszlám Állam elleni küzdelem. A megoldásba a fejlett világ árulása is beleférhet: a kárvallottak az eddig protezsált felkelő csoportok, esetleg Ukrajna. A nyertes pedig Putyin.
A hétvégi klímakonferenciát követően az ENSZ New York-i közgyűlése most arra koncentrál, hogy miképp lehet legyőzni az Irakot és Szíriát vérbe borító Iszlám Állam terrorszervezetet. Az oroszok egyre aktívabbak: vasárnap jelentették be, hogy Putyin új koalíciót kovácsolt össze Oroszország, Szíria, Irak és Irán részvételével, miközben egyre nagyobb erőket (tankok, repülők, csapatok) telepít a szíriai Tartuszban lévő orosz haditengerészeti bázisra.
Putyin ebben a koalícióban támaszkodna Bassar al-Aszad szír elnökre, akit az arab tavasz majdhogynem elsöpört, és akinek a hatalomban tartását az USA, Nagy-Britannia és Franciaország eddig maximálisan elutasított. Ez az "apróság" kezdett körvonalazódni az ENSZ közgyűlés előtt, ahová Orbán Viktor is elzarándokol, hogy megértesse a világot a javaslatcsomagja helyességéről.
Putyin katonákat is küldene
Bár Obama Aszad távozását változatlanul fontosnak tartaná, az időpont tekintetében már jóval flexibilisebbnek mutatkozik. Az USA szárazföldi csapatokat biztosan nem küld Szíriába, viszont az Iszlám Állam ellen koordinált fellépést sürget, melybe üdvözölné Oroszország és Irán mellett Katar, valamint Szaúd-Arábia részvételét is. Itt persze két, csak részben elváló dologról van szó: az Iszlám Állam megtöréséről és a szír békefolyamatról – utóbbiban az USA szerint nincs más út, csak a politikai rendezés.
Arról, hogy Aszaddal tárgyalni kell, legutóbb Angela Merkel beszélt, az ausztrál külügyminiszter, Julie Bishop pedig egyenesen úgy fogalmazott, hogy a szír békefolyamat a szíriai elnök nemzeti kormányának részvételével valósulhat csak meg. Az, hogy Aszad megerősödhet, az őt hagyományosan támogató Oroszországgal függhet leginkább össze: Putyin az egyedüli, aki nem utasítja el, hogy adott esetben reguláris haderőt küldjön a térségbe („egyelőre nincsenek ilyen terveik”) – a beavatkozásról viszont az ENSZ Biztonsági Tanácsát is megkérdezné.
Már nem büdös
Abban, hogy egyre kevésbé finnyásak Aszad pedigréjére az Iszlám Állam elleni koalíció tagjai, fontos szerepet játszik az Európára nehezedő menekültáradat. A kontinensnek lassan mindennél fontosabb a szíriai béke vagy fegyverszünet, hogy ne érkezzen több menekült a törökországi, jordániai, libanoni menekülttáborokba, és ne legyen utánpótlása a menekültek millióinak.
Merkel nem véletlenül szólalt meg Aszad bevonásáról a tárgyalásokba: a migrációs hullám elsődleges európai célja Németország. Fontos az is, hogy csúfos kudarcot vallottak az USA elképzelései az ISIS legyűrésére: a bombázások önmagukban nem elegendők, a felkelők kiképzése és felfegyverzése pedig enyhén szólva sem túl hatékony. Eddig több mint ötezer lázadót képeztek ki az USA megbízásából, akiknek nem kis része valamelyik iszlamista csoportba dezertált, a jó minőségű fegyvereket is magukkal víve.
Szegény kurdok
Most Európa jobb híján igyekszik megőrizni arcát Aszad-ügyben: már David Cameron is elképzelhetőnek tartja, hogy átmeneti szerepet kapjon a rendezésben, Franciaország pedig megkezdte az ISIS elleni légicsapásokban való részvételét szír területen is (eddig csak Irakban bombázott).
Az új koalíció a szír kormányerők elleni szunnita lázadóknak, valamint azoknak a kurd csapatoknak jön rosszul, akik eddig leginkább hajlandóak voltak a ISIS ellen is fegyvert fogni, és Aszad csapatait is tűz alatt tartották. Mindez felveti az árulás minősített esetét: a fejlett Nyugat előbb pénzzel és fegyverekkel támogatja Aszad ellenzékét, hozzájárul a polgárháború eszkalálódásához, végig támogatva a felkelőket, de a végén az ISIS legyőzése érdekében mégis beáldozza őket.
Kéksiskosak Szíriában?
Szíria békéjének megteremtésére létezik egy olyan terv, amely leginkább az 1992-es boszniai, föderatív rendezéshez hasonlít: mivel Szíriában jelenleg több kisebbség is tart megszállva viszonylag homogén területeket, meg lehetne próbálkozni ezek mentén szövetségi államokat létrehozni, még akkor is, ha a megvalósítás igen nagy nehézségekbe ütközne. Amíg a különböző csoportok, háttérállamok érdekei erősebbek, mint bármilyen más érdek, a háború folytatódni fog. Ebben is hozhat változást egy amerikai-orosz megegyezés, amely akár egy közös, „kéksisakos” műveletben is materializálódhat, ha sikerül véget vetni a harcoknak.
Aszad hatalomban tartása a Nyugat értékeinek csúfos, szimbolikus veresége lesz. A diktátorhoz számos emberiességellenes bűntett köthető, a vegyi fegyverek bevetésétől a civil lakosság elleni kegyetlenkedéseken át a bebörtönzések és kínzások tömegéig. De Oroszországnak akkor sem kell kétségbeesnie, ha Aszadnak mennie kell (aki legutóbb azt nyilatkozta, erre csak akkor hajlandó, ha a szírek kívánják a távozását). Az utód kiválasztásában ekkor is központi szerepe lehet.
Bejöhet Ukrajna a képbe
Egy értelmes békének nemcsak a szír államiság újrateremtésére kellene választ adnia, hanem gondolnia kellene valamit a kurd autonómiáról is: a negyvenmilliós kurd népességből a polgárháború kirobbanása előtt körülbelül 3 millió Szíria területén élt, ami a 20 milliós törökországi kurdhoz képest törpe kisebbség, de a státuszukkal mégis kellene valamit kezdeni. Ez persze nem érdeke Törökországnak, mert minden ez irányú lépés szerintük gyengíti a török államiságot.
Nem mellékes probléma, hogy a levegőben lóg az ukrán kérdés rendezése is, ami miatt mélypontra kerültek az orosz-nyugati kapcsolatok. Nehéz Putyin igyekezetét, hogy minél aktívabb legyen a szír rendezésben, az ukrán konfliktustól függetlenül nézni. Oroszország szeretné a szankciók feloldását, és hogy a jelenlegi ukrajnai status quót nemzetközileg elismerjék. Ez legalább annyira necces ügy, mint az Aszad-rezsim fenntartása, de a háttértárgyalásokon erről is biztosan szó esik.
| Orbán a New York-i road show-n |
Orbán Viktor múlt héten a Werner Faymann osztrák kancellárral történt megbeszélését követően beszélt arról, hogy folytatja diplomáciai körútját, melyet a magyar álláspont megértetése miatt kezdeményezett, és amelynek része az ENSZ Közgyűlésen való részvétele. Orbán külön kiemelte, lesz alkalma egyeztetni Ban Ki Mún ENSZ főtitkárral is, akit két hete sokkolta a hír, hogy a magyar rendőrök vízágyút és könnygázt vetettek be a menekültek ellen a magyar-szerb határon. Akkor Szijjártó Péter bizarrnak és felháborítónak nevezte a nyilatkozatot, pedig Ban Ki Mún nem először kritizálta egyes európai intézkedések érzéketlenségét: egyebek mellett aggodalommal nyilatkozott akkor is, amikor tavasszal az EU a csempészhajók elsüllyesztésével vette volna fel a harcot a menekültáradat lefékezésére.  Ban Ki Mún az ENSZ közgyűlésén AFP / Timothy A. Clary Mindenesetre Ban Ki Mún nyilatkozata nem az egyetlen a sorban: a kerítésépítő Orbán Európa fekete báránya lett. A kormányfő nem véletlenül gondolta úgy, jobb lenne, ha a határzár helyett a javaslatairól szól a Magyarországgal kapcsolatos nemzetközi sajtó – természetesen az Európai Tanács nem a hatpontos csomagjáról tárgyalt, még ha a csúcs után a magyar sajtóban úgy tűnt, mintha mégis. A magyar miniszterelnök rendezési elképzeléseiben egyébként szintén kiemelt szerepet kap Törökország és Oroszország. A kényes kérdésekre viszont Orbán sem tér ki: arra, hogy Oroszország aktivizálódása egyértelműen az Aszad-rezsim – minimum átmeneti – megtámogatását jelenti, és hogy ez negligálja az Aszad-diktatúra emberiség elleni bűntetteit. És azzal sem törődik, hogy mi lesz azokkal az arab szunnita és kurd felkelőkkel, akiket eddig Törökország bátorított az Aszad (és az ISIS) elleni harcra. |
