Trump tartja első helyét a republikánus elnökjelölt-aspiránsok között
Egy héttel a republikánus elnökjelölt-aspiránsok első televíziós vitája előtt, a párt szavazóinak egyötödének támogatásával tartja első helyét a Fehér Házra pályázó ellenzéki politikusok csoportjában Donald Trump milliárdos vállalkozó és televíziós személyiség - derült ki a Quinnipiac Egyetem csütörtökön nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából.
A felmérés szerint Trump 20 százalékos támogatottsággal vezet a 13, illetve 10 százalékon álló Jeb Bush volt floridai és Scott Walker jelenlegi wisconsini kormányzó előtt. A republikánus belső vetélkedés éllovasa a viszonylagos népszerűsége mellett egyben megosztó személyiség is: az ellenzéki párt támogatói közül 30 százalék semmiképp sem szavazna rá. Ezzel az adattal az ő elutasítottsága a legnagyobb a mezőnyből.
Az új mérés kimutatta, hogy demokrata elnökjelöltként Hillary Clinton volt külügyminiszter, Bernie Sanders szenátor és Joe Biden alelnök is könnyedén legyőzné, ha most tartanák a választásokat. A demokratáknál Clinton 55 százalékos támogatottságot élvez, ugyanakkor a Quinnipiac szerint gyakorlatilag holtversenyben állna Walkerrel és Bush-sal az általános választáson - holott a május 28-án közzétett adatok szerint még jelentős előnye volt.
Clinton általános megítélése a jelöltségéről szóló bejelentés óta eltelt hat hét alatt 11 százalékpontot romlott. Az amerikaiak 40 százaléka vélekedik róla pozitívan, 51 százaléka pedig negatívan. A szavazók elsősorban volt fist lady őszinteségét és az empatikus készségét kérdőjelezik meg. Tízből csaknem hat válaszadó szerint a volt first lady nem őszinte és nem szavahihető, amiben gyakorlatilag egy szinten áll Donald Trumppal.
Hillary Clintonról kialakult kép elsősorban a Clinton Alapítvány finanszírozása, valamit amiatt romlott meg, hogy külügyminiszterként nem a hivatalos elektronikus levelezési rendszert használta, hanem a sajátját. Újabb problémát jelenthet a számára, hogy Ronald Kessler, a The Washington Post volt oknyomozó újságírója egy, a volt elnökök biztonságáért is felelős szolgálatról, a Secret Service-ről írt könyvében azt állítja, hogy Bill Clintonnak egy új "szőke, dús keblű" szeretője van.
Az ügynökök által Energizer kódnéven emlegetett nő Kessler szerint mindannyiszor felbukkan Clintonék chappaquai otthonában, amikor az elnökjelölt-aspiráns elutazik. A szerző azt állítja, hogy a volt elnök és a Fehér Házra aspiráló felesége közötti kapcsolat nem házasság, hanem pusztán üzleti viszony.