Világ MTI 2015. július. 06. 12:25

Úgy tűnik, eddig csak a venezuelai elnök gratulált a görögöknek

Lelkesen üdvözölte a görög népszavazás eredményét Nicolás Maduro venezuelai szocialista elnök, aki szerint a görögök a vasárnapi referendumon nemet mondtak az Athénnek hitelező "vérszívóknak".

"A görögök kimondták a véleményüket, és az európai hatóságoknak tisztelniük kell őket. Ez a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénzügyi terrorizmusa felett aratott nagy győzelem. Elég volt a kapitalista kizsákmányolásból" – mondta Maduro a Venezuela függetlenségének napján rendezett vasárnapi katonai parádén.

A venezuelai államfő szerint az Alekszisz Ciprasz görög kormányfő által kezdeményezett népszavazással Görögország történelmi lépést tett, és Venezuela szemszögéből nézve a görögöknek megérte harcolniuk.

"Gratulálok a görögöknek azért, hogy nemet mondtak az IMF és a Világbank vérszívóinak" – fogalmazott Maduro.

Ciprasz várakozásainak megfelelően a görögök a vasárnapi népszavazáson elutasították a hitelezők által javasolt, reformokat és újabb költségvetési megszorításokat tartalmazó intézkedéseket, amelyekért cserébe Athén hozzájuthatott volna a június végén lejárt mentőprogramban akkor még számára elérhető összeghez. A nemzetközi hitelezők által javasolt megállapodást elutasítók tábora 61-39 arányban győzött a vasárnapi görög népszavazáson.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?