2015. június. 05. 08:49 MTI Utolsó frissítés: 2015. június. 05. 08:49 Világ

Földrengés volt, sokan egy hegycsúcson rekedtek Borneón

Malajziában hatos erősségű földrengés volt, emiatt több mint százan rekedtek Borneó szigetén egy hegycsúcson.

Hatos erősségű földrengés miatt legalább 145 ember rekedt Délkelet-Ázsia egyik legmagasabb hegycsúcsán pénteken a malajziai Borneó szigetén, többen megsérültek.

A földmozgás Szabah állam egyes részeit érintette, epicentruma az amerikai földtani intézet (USGS) szerint az állam székhelyétől, Kota Kinabalutól 54 kilométerre volt. 

A New Strait Times című malajziai lap helyi tisztviselőket idézve azt írta, hogy legalább száznegyvenöt külföldi és helyi hegymászó rekedt a 4095 méter magas Kinabalu hegyen. 

Egyelőre nem lehet tudni, hogy hány turista sérült meg, és mennyire súlyosan, de a sajtóértesülések szerint a földrengés miatt lezuhanó kövek egyeseket a fejükön találtak el. A rengést követően megindult sziklagörgeteg miatt a hatóságok leállították az újabb csoportok indítását. 

Egy hegymászó, akit Charlene Dmp néven azonosítottak, képeket közölt a hegyen történtekről, ezeket hírtelevíziók is bemutatták. A nő elmondta, hogy reményeik szerint helikopteren ki tudják menekíteni őket.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.