"Máltának mindig volt egyfajta közvetítő szerepe Afrika és Európa között, és ezzel az itt élők tisztában is vannak. Ami azonban most történik a Földközi-tengeren, már nekik is sok" – meséli Malomsoki Szilvia, miként látják a szigeten a múlt hétvégén kicsúcsosodott, ám valójában már jó ideje súlyos gondot okozó menekültdrámát. A budapesti nő évek óta él Máltán, így látja azt is, miként fokozódnak az indulatok olyankor, amikor a hírek sok száz kétségbeesett, kiszolgáltatott ember haláláról szólnak. A hvg.hu-nak azt követően beszélt minderről, hogy múlt hétvégén két menekülttragédiában több mint ezren vesztették életüket alig száz kilométerre tőlük. "Ez nagyon közel történt, és ez mindenkit megráz. Most arról beszélnek az emberek, hogy a Földközi-tenger egyszerűen temetővé változott" – mondja.

Málta valóban mindössze 175 kilométerre van Lampedusa szigetétől, ahol szombaton csaknem ezer menekült veszett a tengerbe. És csak kevéssel van távolabb Afrika partja is, így a sziget lényegében "természetes" úti cél a menekültek egy részének is. Még akkor is, ha innen nehezebb továbbmenni. Mint Szilvia elmeséli, eddig még csak-csak boldogultak velük. Építettek egy konténertábort, ott helyezték el a menekülteket, míg döntenek a sorsukról. Mostanra azonban Málta is besokallt, most már komolyan fellépést várnak. Úgy érzik, hogy az Európai Uniótól a menekültek elhelyezésére segítség nem jön, akkor viszont azt kérik, támogassák őket a partraszállás megakadályozásában. Elsősorban már a tengeren elfogva a menekülőket szállító hajókat, és visszatérítve azokat Afrikába.

"Az itteni emberek úgy érzik, elég terhet jelentenek nekik már a legális bevándorlók is – tény, ők nem csak Afrikából érkeznek. Lényegében olyan lett az ország, mint London: a szállodákban, vendéglőkben afrikaiak mosogatnak, a szakácsok olaszok, kelet-európaiak szolgának fel, a fehér galléros állásokat pedig főként ide vándorló britek kapják" – mondja. A máltai kórházban szülő nők 12 százaléka külföldi, ami a helyieket ugyancsak riasztja.

Ez az általános hangulat tehát, ehhez jön az illegális menekültek áradata, illetve a megannyi sokkoló hír a tragédiákról. "És még valami, bár ez azért egyelőre nem általános: az Iszlám Állam megerősödésével mind többen látnak potenciális terroristát is egy-egy menekültben, így még inkább várják e a kormánytól, hogy tegyen valamit a megállításukra" – jegyzi meg Szilvia.

Az EU tovább nem halogathatja a lépéseket

A "menekült mint lehetséges terrorista" szlogen az Európai Unió hivatalos fórumain nyilvánvalóan nem fogalmazódik meg, a közösség vezetői azonban ettől függetlenül érzik: tenniük kellene valamit a tragédiák meggátolására. A drámai hétvége után az EU-külügyminiszterek már hétfőn tanácskozni ültek össze, ahol 10 pontos cselekvési tervet fogadtak el. Ebben szerepel, hogy növelik a felkutatásra és mentésre jutó pénzeket, tönkreteszik a csempészek hajóit és visszafordítják a menekülteket. Emellett felállítanak egy gyorsreagálású szervezetet, amely gyorsan képes lesz dönteni az embercsempészek és -kereskedők elleni fellépésről.

Az operatív javaslatok között arról is szó volt, hogy a hírszerzés jobban bedolgozza magát az embercsempész-hálózatokba, az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) pedig kitelepül Olasz- és Görögországba – ez utóbbi közreműködésével javítják "az ellátó-szociális" és a "visszatoloncoló" mechanizmusokat. A fenti intézkedések azonban csupán a helyzet azonnali javítására irányulnak, a probléma mélyebb megoldása nyilván több időbe és energiába telik.

Menni kell?

A helyzet paradoxona, hogy a menekültek tulajdonképpen teljesen racionális döntést hoznak, amikor akár egy lélekvesztővel is, de vállalnak egy észvesztően kockázatos utazást  a tengeren. Az új világban ugyanis nem csak az elérhető életszínvonal magasabb. Sokkal fontosabb, hogy Európában az életük is nagyobb biztonságban van: Líbiában a központi hatalom gyengesége miatt a másfél ezer paramilitáris csoport egyike bárkit bármikor kirabolhat, megsarcolhat vagy megölhet.

AFP / Mahmud Turkia

Így azután, ha összeadjuk a polgárháború sújtotta vidékeken élőket, akkor jelen körülmények között a "nagy átkelés" még legalább egymillió afrikainak az egyetlen, értelmes választás. És ezt ők is tudják. Líbiában alsó hangon is félmillió szíriai és szubszaharai afrikai várja jelenleg is, hogy Európába hajózva kockára tegye önmaga vagy akár családja életét. "Akkor is elindulnánk, ha áramot vezetnének a tengerbe" – jelentette ki az egyik túlélő.

Terroristák vagy szolgáltatók?

Bármennyire drámaian is hangozzék tehát, valahol az a helyzet, hogy a csempészek tulajdonképpen egyfajta piaci igényt szolgálnak ki. Rozoga halászhajóikra új motorokat szerelnek fel, aztán hajrá! Más kérdés, hogy önmagában hozzáállásuk is alkalmas egy bűnvádi eljárás megindítására. A Malta Today írta szerdán, hogy a hétvégi tragédiában érintett hajó két tengerészének egyike, a tunéziai Mohammed Ali Malek a katasztrófa pillanatában részeg volt, és bódító cigarettát szívott. Ő és a hozzá hasonlók mégsem érzik magukat terroristáknak, ahogy az unióban sokszor nevezik őket. "Nem kényszerítünk senkit, hogy üljön fel a hajóra" – mondta erről egy Ahmed nevű férfi a The Guardiannek. Az olasz szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy az esetenként 4000 eurós fejenkénti díj hatalmas bevételi lehetőség a szervezett bűnözésnek, amely nyilvánvalóan ki is használja minden menekülni próbáló nyomorát. A bárkák rozogák, rozsdásak, ha egy brutális fogadásban arra lehetne tippelni, hogy nagyrészük átér-e a tengeren vagy sem, a legtöbben inkább a tragédiára tennének.

Legyen zárlat?

A kérdés szintén kegyetlen felvetésnek hangzik, mégsem előzmény nélküli. Tonny Abott ausztrál miniszterelnök 2015 elején megpróbálta lezárni az ausztrál tengeri határokat – a környező délkelet-ázsiai országokból érkező menekültáradat megállítására az "Állítsuk meg a hajókat!"-politikát folytatta. Ausztrália visszafordította (illetőleg a kiindulási pontra kísérte vissza) a partjait megközelítő hajókat. Az akcióval azt szerették volna elérni, hogy elvegyék a kedvet a kísérletezéstől. 2014-ben 10 vízi járművet fordítottak vissza 441 utassal. A menekülők az emberkereskedőktől kaptak tippet az útra – ezt a reményt akarta elvágni Abott. "Az embercsempészek hazudnak – ne pazarold el a pénzedet", szólt a kormány szlogenje.

AFP /

És az angol kormány tulajdonképpen ezt a logikát követve jelentette ki 2014. október végén, hogy nem finanszírozza a tengeri kutató-mentőakciókat tovább, hiszen ezzel is bátorítják az illegális migrációt. "Amikor hallottam, hogy a brit kormány mondja ezt, nem hittem a fülemnek. Azt gondoltam, ez valami szélsőjobbos párt szövege", kommentálta a bejelentést Hakim, a Guardiannek nyilatkozó menekült, aki túlélte a közel 300 km-es utazást. Ő az útjára így emlékezett vissza: "Egy fiú mellettem egyszer csak a fedélzetre zuhant, nem tudtam elájult vagy meghalt. Aztán láttam, hogy eltakarja a szemét – képtelen volt elviselni a hullámok látványát. Egy terhes nő mellettem sikítozni, majd hányi kezdett. A hajófenékbe zárt többi menekült is elkezdett kiabálni, ezért a kapitány lement, és módszeresen elkezdte verni őket. Ott már voltak olyanok is, akik időközben meghaltak – úgy 250-en zsúfolódtunk össze a hajón."

EU – hogyan tovább?

Az Európai Tanács lengyel elnöke, Donald Tusk csütörtökre rendkívüli EU-csúcsot hívott össze, ahol a fő téma a menekültválság. A feladat összetett, mert a menekültügy egyszerre igényel afrikai belpolitikai megoldást, harcot az embercsempészek ellen, és tengeri monitorozást. Utóbbira volt példa a 2014-ben több hónapon keresztül működtetett Mare Nostrum-művelet, amely bár havonta 2,7 milliárd forintnyi összeget emésztett fel, de sikeresen menekített ki százezer embert az Orvosok Határok Nélkül nemzetközi szervezet által csak simán tömegsírnak aposztrofált Földközi-tengerből.

A Mare Nostrumot váltotta fel a Triton, de sokkal kisebb hatókörrel, harmadannyi költségvetéssel és jóval kevesebb résztvevővel. A Mare Nostrum leállításakor a jogvédő szervezetek figyelmeztettek, hogy jóval többen lelhetik halálukat hullámsírban, mint korábban, és hogy a Triton nem lesz ugyanannyira hatékony, mint elődje. Ezt az érvelést az olasz kormány tagadta, igaz, a menekültáradat egyik célországa mindig is arról panaszkodott, hogy a partok védelmének terhe 90 százalékban rájuk hárul, az EU pedig nem veszi figyelembe a megnövekedett terheiket.

Tusk is óvott a túlzott türelmetlenségtől. "Nem várok semmilyen gyors megoldási javaslatot a bevándorlás okainak megoldásában, mert nincs ilyen – ha lettek volna, már használnák őket. De azt elvárom, hogy az Európai Bizottság és az Európai Külügyi Szolgálat (EEAS) felkínáljon lehetőségeket az azonnali cselekvésre."

Mindeközben a líbiai parti őrség nem bír megbirkózni a feladattal – három hajójuk jut egész Nyugat-Líbiában a feladatra, ahol pedig a legjelentősebb az embercsempész forgalom. "Pénzre van szükség – mondta a parancsnok –, emberből jól állunk, nem kérünk szakértőket az EU-ból. Hajókra és navigációs eszközökre van szükségünk – Európának mindene megvan, mégsem bír az embercsempészettel, hogy tudnánk akkor mi megbirkózni vele?"

2015-ben eddig 35 ezer menedékkérő és illegális bevándorló érkezett hajón Észak-Afrikából Európába az ENSZ Menekültügyi Bizottságának adatai szerint. Ha a hétvégi, görög és olasz tragédia számai helyesek, akkor ebben az évben 1600 halálos áldozata van az illegális embercsempészetnek a Földközi-tengeren, ami máris a tavalyi áldozatok fele. Tavaly amúgy 219 ezer menekült ért partot valamelyik olasz, spanyol vagy görög szigeten, valamint Máltán.

Hol a közös felelősségvállalás?

De mi lesz azzal az évi kétszázezer emberrel, aki partot ér? Az eljárás hasonló a magyarhoz: először menekülttáborokba kerülnek, ahol általában politikai menekültstátuszért folyamodnak, amit rendszerint nem kapnak meg. Sokszor még a róluk megszülető döntés előtt elhagyják a tábort, és továbbutaznak Németország, Franciaország felé, vagy helyben próbálnak elhelyezkedni. 35 nap alatt kellene elbírálni a menekültkérelmet, de ez akár 8 hónapig is eltart.

Jelenleg Campania, Puglia, Piemonte és Veneto tartományban szállásolják el a megnövekedett számú menekültet: szállodában, kolostorban, iskolai tornatermekben, ahol tudják. Tartózkodási engedélyt ezek az emberek akkor kapnak, ha munkát szereznek. Az olasz állam addig is szociális ellátást, a gyerekeknek iskolai-óvodai oktatást, egészségügyi, anyasági juttatást nyújt. A menekültek azonban ennek dacára mennének tovább, azaz Olaszország is inkább tranzit-, mint célország. Mindent összevetve, a 28 EU-tagállamból hat országban csapódik le a menekültkrízis 75 százaléka – közös felelősségvállalásról, nagy európai szolidaritásról azonban szó sincs.

Ebből is következik, hogy EU-ban egyre növekszik a bevándorlásellenesség, és erősödnek a bevándorlásellenes hangok (még ott is, ahol maroknyi bevándorló él). Ennek nyomán Franciaországban például Marine Le Pen és a Nemzeti Front népszerűsége az egekben van, Görögországban a kérdésre náci megoldást kínáló Arany Hajnal még mindig 10 százalék körüli népszerűségnek örvend, és már mérsékelt erők is gyakran veszik át a szélsőséges pártok retorikáját, meglovagolva így a szavazók félelmeit. És ennek egyelőre nincs is vége: az elvek szintjén befogadó Európának legfeljebb tűzoltásra futja, a menekültek pedig nem fognak megállni.