2015. április. 13. 14:40 MTI Utolsó frissítés: 2015. április. 13. 14:36 Világ

Megtartották az első sorsolást a romániai nyugtalottón

Első ízben rendeztek hétfőn sorsolást Romániában az úgynevezett nyugtalottón, a bukaresti kormány által februárban bevezetett nyereményjátékon, amellyel az adócsalást akarják visszaszorítani.

Az egymillió lejes (mintegy 68 millió forint) nyereményalapot azok között osztják ki, akik a következő egy hónapon belül jelentkeznek az adóhatóságnál február 7-én kiállított 6 és 6,99 lej közötti értékű pénztári nyugtákkal. A sorsoláson ugyanis a dátumot és egy, 1 és 999 lej közötti nyertes összeget határoztak meg.

Az új szerencsejátékkal arra próbálják ösztönözni az embereket, hogy a kis értékű vásárlások alkalmával is igényeljenek nyugtát, hogy minél több nyugtát összegyűjtve, növeljék nyerési esélyeiket a nyugtalottón.

A bukaresti kormány idén több intézkedést vezetett be az adózási fegyelem növelése érdekében. Márciustól szigorították az adóelkerülők elleni fellépést, így például a hatóságok bezárhatnak valamennyi olyan kereskedelmi egységet, amely nem ad nyugtát. A román költségvetési tanács adatai szerint 2013-ban a GDP 16 százalékát tette ki az adócsalás Romániában.

Ebbe az intézkedéscsomagba illeszkedik a nyugtalottó is, de az ortodox húsvét hétfőjére időzített első sorsolás ünnepélyességét beárnyékolták a nyereményjáték szereplői körüli botrányok.

Azt még nem tudni, mennyire népszerű az adócsalás megfékezésére kitalált nyugtalottó, de a húzást lebonyolító lottótársaság vezérkara ellen a napokban egy sokkal népszerűbb játék, a pénznyerő automaták - több mint hatezer "félkarú rabló" - illegális üzemeltetése miatt indult bűnvádi eljárás: a vezérigazgató szombaton le is mondott tisztségéről.

Az is baljós előjel a babonákra fogékony román szerencsejátékosok számára, hogy a nyugtalottó ötletgazdája, Darius Valcov volt pénzügyminiszter időközben rács mögé került. Az adózási fegyelmet nyugtalottóval növelni akaró Valcovot azzal gyanúsítja a korrupcióellenes ügyészség, hogy titkos temetői találkákon vette át megvesztegetőitől a kenőpénzt, amit aztán értékes festményekbe fektetett, hogy kijátssza az adóhatóságot.

Hirdetés