John McCain arizonai szenátor, az amerikai Republikánus Párt 2008-as elnökjelöltje 2016-ban hatodszor is versenybe száll, hogy mandátumot szerezzen a szövetségi kongresszus felsőházában – közölte kedden a The Christian Science Monitor című amerikai lap.
McCain a választások idejére tölti be a 80. életévét. Pártján belül előreláthatóan a Teadélután mozgalom fontos célpontja lesz az előválasztási küzdelemben. Az ultrakonzervatív republikánusok túlságosan liberálisnak tartják ugyanis a szenátort.
A politikus az NBC televíziónak azt nyilatkozta, hogy a kampányát olyan arizonai témák fogják meghatározni, mint a szárazság és a rézbányák sorsa, valamint a veteránügyi minisztérium botrányai.
McCain a szenátus fegyveres szolgálatok bizottságának elnöke, aki gyakran bírálja az őt 2008-ban legyőző Barack Obama elnök nemzetbiztonsági politikáját.
"Sohasem aggódtam ennyire ennek az országnak a biztonsága miatt az Egyesült Államok elnökének erélytelen vezetése miatt" – nyilatkozott Obamára utalva McCain.
Az amerikai szenátus "nagy öregjei" közül viszont, mint az a közelmúltban kiderült, nem vállalja már a jövő évi megmérettetést Harry Reid nevadai honatya, a felsőházi demokrata kisebbség 75 éves vezetője.