2015. március. 30. 13:58 MTI Utolsó frissítés: 2015. március. 30. 14:00 Világ

Karimov elnök 90 százalékkal nyerte a választásokat

Három alibi jelölttel szemben simán nyerte az üzbég választásokat Iszlam Kadirov.

Iszlam Karimov államfő még nagyobb fölénnyel nyerte meg a vasárnapi elnökválasztást Üzbegisztánban, mint legutóbb, 2007-ben: akkor a szavazatok 88 százalékának megszerzésével, most 90,39 százalékos eredménnyel diadalmaskodott. 

A választási bizottság hétfői tájékoztatása szerint Karimov 17,2 millió szavazatot kapott. A bizottság közölte azt is, hogy a voksolás rendben zajlott, a választásra 43 országból több mint 300 megfigyelő érkezett, köztük az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) munkatársai. Az államfőn kívül három, névlegesnek mondható ellenjelölt indult az elnökválasztáson. 

Karimov 26 éve vezeti a 30 milliós közép-ázsiai országot, újabb győzelme nem volt meglepő. A 77 esztendős politikus most további öt évre kapott megbízatást. Diadalához hozzájárult, hogy huszonhat éves országlása alatt vaskézzel elnyomta az ellenzéket, börtönbe vettette vagy száműzte politikai vetélytársait. Karimovot az emberi jogok súlyos megsértése, kínzások és kirakatperek miatt széles körben bírálatok érték.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.