Megérkezett az utánpótlás a Nemzetközi Űrállomásra
Sikeresen csatlakozott szombatra virradóra a Nemzetközi Űrállomáshoz a Szojuz űrhajó két orosz és egy amerikai asztronautával a fedélzetén.
Az orosz űrkutatási központ tájékoztatása szerint a Szojuz-TMA-16M típusú űrhajó automatikus üzemmódban dokkolt a Poiszk (Kutatás) orosz modulhoz.
Az űrhajóval három asztronauta, az orosz Gennagyij Padalka és Mihail Kornyijenko, illetve az amerikai Scott Kelly érkezett az űrállomásra. Ezzel hatra nőtt az űrbázison tartózkodó kozmonauták száma.
A mostani misszió annyiban rendhagyó, hogy Kornyijenko és Kelly a szokásos fél év helyett csaknem egy évet tölt majd fent. A küldetés tervezett befejezése 2016. március 3-a. Ez idő alatt 19 orvosbiológiai kísérletet fognak elvégezni. Az 1986-tól 2001-ig működő Mir orosz űrállomáson dolgoztak utoljára egy teljes évig űrhajósok.
A szakemberek azt várják, hogy az egy évig tartó űrutazás részvevői új ismereteket szereznek az emberi szervezet alkalmazkodásának dinamikájáról a súlytalanság feltételei között. Az információkat a hosszú távú űrrepülések, így a Mars-expedíció előkészítéséhez használják majd fel.
Szeptemberre várják a Nemzetközi Űrállomásra Sarah Brightman angol énekesnőt, aki 10 napot tölt majd ott űrturistaként.