2015. március. 23. 12:41 MTI Utolsó frissítés: 2015. március. 23. 12:41 Világ

Koszovó visszafogta a menekültáradatot, de vízummentességet szeretne

A koszovói külügyminiszter szerint a koszovóiak legutóbbi menekülthulláma csak egyszeri alkalom volt, azóta tájékoztató kampány fogja vissza az indulni vágyókat, de reméli, hogy hamarosan megszűnik a polgáraikkal szemeni uniós vízumkényszer, tehát még több koszovói utazhat Európába, csak már nem menekültként.

A Koszovóból az Európai Unióba (EU) irányuló legutóbbi menekülthullámot egyszeri eseménynek nevezte Hashim Thaci koszovói külügyminiszter egy hétfői interjúban. Azt mondta, célzott információs kampánynak köszönhetően esett vissza a menekültek száma. 

Médiaértesülések szerint decemberben és januárban csaknem ötvenezer és hatvanezer között volt azoknak a száma, akik Koszovót elhagyták.  

Jelenleg Koszovó az egyetlen olyan nyugat-balkáni ország, amelynek polgárai nem utazhatnak szabadon az unióba, de a miniszter azt reméli, hogy talán még idén eltörlik a Koszovóval szemben fennálló uniós vízumkényszert, ez pedig nemcsak azért lenne fontos, hogy a koszovóiak szabadon látogathassák az unióban élő rokonaikat, hanem azért is, mert így megtapasztalhatnák, hogy Európa nem maga a paradicsom. 

A koszovói politikus úgy érvelt, hogy az unió jól képzett munkaerőhöz is juthatna, hiszen sok a fiatal és képesített munkavállaló Koszovóban.  

Thaci kijelentette, hogy Koszovó nem fellegvára az iszlám szélsőségességnek, hanem küzd ellene. Emlékeztetett arra: nemrég fogadtak el egy törvényt, amely szerint büntetésre számíthat az, aki külföldi harcokban vesz részt. Hangsúlyozta: Koszovóban igen csekély mértékben van jelent az iszlám, az ország lakosainak 99,9 százaléka európainak vallja magát.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.