2015. március. 19. 18:58 MTI Utolsó frissítés: 2015. március. 19. 18:57 Világ

Nincs hely, több támogatást adnak Pekingben a tengeri temetéshez

A duplájára emelték a tengeri temetéshez adott támogatás összegét Pekingben, ahol egyre kevesebb hely van a temetkezésekhez.

Azok a családok, amelyek elhunyt hozzátartozójuk hamvait a tengerbe szórják, az eddigi 2000 jüan (91 700 forint) helyett 4000 jüant (183 ezer forintot) kaphatnak – jelentette a Beijing News című lap értesülése nyomán a kínai média.

Az új rendelkezés értelmében hat családtag ingyen vehet részt a temetési szertartáson, míg korábban csak ketten lehettek ott díjmentesen a tengeri búcsún.

A már körülbelül 23 milliósra duzzadt, öregedő népességű kínai főváros önkormányzata évek óta igyekszik a lakosságot "jobb belátásra bírni", és a környezetbarát temetést elterjeszteni.

Az 1990-ben újdonságként bevezetett temetkezési forma, a tengeri temetés "népszerűsége" a kínai hagyományok miatt igen mérsékelt. Tavaly például 1200 ilyen temetkezés volt, az elmúlt 20 évben a számuk megközelítette a 11 ezret. A kínaiak szerint a halottat földbe kell temetni, ősei mellé.

A probléma országos, és például a még nagyobb lélekszámú tengerparti Sanghaj is 10 éve szintén ösztönzőkkel igyekszik a tengeri temetésre rávenni az érintetteket. Ott már évekkel ezelőtt több mint kétszer annyian választották a temetkezésnek ezt a formáját, mint a fővárosban.

A kínai halottak napján, a Csingming ünnepén a családtagok, hozzátartozók "lesöprik a sírokat" és a temetőkben emlékeznek meg elhunyt szeretteikről. Idén április ötödikére esik ez a nap.

Hirdetés
Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.