Világ MTI 2015. március. 17. 14:45

Ki játssza Angela Merkelt a moziban? Jöhetnek a javaslatok!

Mozifilmet forgatnak Angela Merkel német kancellár életéről, a nemzetközi koprodukcióban és szereposztásban készülő produkció 2017-ben kerül a mozikba – jelentette be kedden az AVE televíziós produkciós cég ügyvezetője, Walid Nakschbandi.

Egyelőre nem tudni, hogy ki alakítja a filmben a ma 60 éves német kormányfőt. A forgatókönyvet Dirk Kurbjuweit, a Der Spiegel című hírmagazin bennfentes szerzője írja, akinek már két könyve is megjelent a kancellárról.

"Kurbjuweit jól ismeri a szövetségi kancellárt, és nagyon örülök, hogy sikerült megnyernünk őt a filmhez. Merkel asszonynak izgalmas az életrajza. Ő maga elbűvölő és világszerte ismert, személye senkit nem hagy hidegen. Ideje, hogy életéről egy nemzetközi közönségnek szóló film készüljön" – mondta Nakschbandi. 

A forgatókönyvírónak 2009-ben és 2014-ben jelent meg könyve a kormányfőről, Angela Merkel, illetve Alternativlos címmel. A filmben – mint mondta – "Merkelre, az emberre" összpontosít, és "a kancellárra, aki tud bánni a médiával, és egy évtizede képes megtartani a hatalmat".

"Hosszú évek óta követem a politikai pályafutását, kritikusan, de mindig lenyűgözve. Ő korunk legizgalmasabb női politikusa" – mondta Kurbjuweit. Az AVE produkciós cég legutóbb a Lányom, Anne Frank című dokumentumdrámát készítette az ARD számára, jelenleg társproducere az Anne Frank naplója című mozinak, amelyet most forgatnak Amszterdamban.

Hirdetés
Címkék
Gazdaság Dzindzisz Sztefan 2025. január. 12. 11:00

Primark a HVG-nek: Meghaladta a várakozásainkat az első hét hónap Magyarországon

Új Primark-bolt nyitása egyelőre nincs tervben, bár vizsgálják a további növekedési lehetőségeket. Elárulták azt is, hogy mennyire keresnek más terméket a férfiak és a nők, kik költenek többet, és hogy szerintük mi különbözteti meg őket magyar vetélytársaiktól és hogy miért fontos az egyszerű vállfa. Emailben feltett kérdéseinkre a cég válaszolt.