Világ MTI 2015. március. 10. 10:28

Iszlám Állam elleni harc: Szijjártó szerint már részese vagyunk a konfliktusnak

Magyarország már részese az Iszlám Állammal (IÁ) kapcsolatos konfliktusnak, mert a nyugati értékközösséghez tartozik, amely ellen a terrorszervezet támadást intézett – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A tárcavezető reggel parlamenti pártok képviselőivel egyeztetett a magyar szerepvállalásról az Iszlám Állam elleni fellépésben. Ezt követően újságíróknak kifejtette: hétfőn kormányzati munkacsoport tanácskozott erről a kérdésről, jövő héten pedig az Országgyűlés külügyi és honvédelmi bizottsága foglalkozik a témával.

Március második felében kerülhet sor egy helyszíni szemlére, majd április közepén kerülhet a parlament elé a magyar szerepvállalás kérdése. Ha az Országgyűlés ezt támogatja, május második felében érkezhetnek Irakba a magyar katonák – ismertette a miniszter. Közölte: előzetes számítások szerint 20 milliárd forint lehet a misszió költsége egy évre. Ebben a felszerelések költsége is benne van, de elképzelhető, hogy ehhez az Egyesült Államok segítséget nyújt, és akkor alacsonyabb lesz az összeg – mondta.

Szijjártó Péter megerősítette: Magyarország a nyugati értékközösség része, és ebből kötelezettségei is fakadnak, amelyeknek meg kell felelnie.

Emlékeztetett: az Egyesült Államoktól érkezett a kérés, hogy Magyarország katonák küldésével növelje hozzájárulását az IÁ elleni harc sikeréhez. A tervek szerint 100 katonát küldenének Észak-Irakba őrzés-védelmi feladatok ellátására, további 50 pedig Magyarországon állna készenlétben – magyarázta. Hozzátette: a régió, ahova a magyar katonák mennének, jelenleg a legbiztonságosabb terület Irakban.

A miniszter kifejtette: a szövetségesek kiképzést nyújtanak az iraki hadseregnek, hogy az meg tudja védeni magát és az országot. Az egyik ilyen kiképzőközpont Erbílben van, ennek védelmét látnák el a magyar katonák – mondta.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.