2015. február. 20. 05:42 MTI Utolsó frissítés: 2015. február. 20. 09:27 Világ

Titkosügynökök vitték el Caracas ellenzéki főpolgármesterét

Letartóztatták a venezuelai hatóságok Caracas főpolgármesterét, az ellenzék egyik vezéralakjának tartott Antonio Ledezmát.

A Sebin titkosszolgálat ügynökei helyi idő szerint csütörtökön szállták meg a politikus irodáját és hurcolták el Ledezmát – mondta újságíróknak Richard Blanco ellenzéki képviselő.

Ledezma felesége szerint az ügynökök megverték a férjét, majd ismeretlen helyre vitték. Sajtóbeszámolók szerint a Sebin-ügynökök a főpolgármester őrizetbe vételekor lövéseket is leadtak, a levegőbe lőttek.

Nicolás Maduro venezuelai elnök a televízióban közvetített beszédében azt közölte, hogy Ledezmát államcsínyre való összeesküvésben való részvétel vádjával vették őrizetbe az ügyészség kezdeményezésére. "Bíróság elé fogják állítani az ország békéje ellen elkövetett bűneiért" – jelentette ki.

Antonio Ledezma néhány nappal ezelőtt aláírta azt a dokumentumot, amely egy esetleges hatalomváltás lehetőségét taglalja a dél-amerikai országban.

A politikust 2008-ban választották meg Caracas élére. Azóta a kormányzó szocialista párt csaknem összes jogkörétől megfosztotta a polgármestert, és egy újonnan létrehozott kormányzati szervre ruházta át őket. Tiltakozásul Ledezma éhségsztrájkot kezdett, és azzal vádolta a kormányt, hogy ellehetetleníti a megválasztott tisztségviselőket.

Ledezma őrizetbe vétele előtt egy nappal Caracasban az ellenzék egy másik jeles alakjának, Leopoldo Lópeznek az egy évvel ezelőtti letartóztatására emlékeztek tüntetők, akik a Népi Akarat vezetőjének és valamennyi politikai fogolynak a szabadon engedését követelték.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.