Világ MTI 2015. február. 06. 06:38

Biológiai fegyverrel kísérletezik Észak-Korea?

A szélsőséges kommunista országban kifejlesztett biológiai fegyverek között feltehetőleg anthrax, himlő és pestis kórokozói vannak – állítja a dél-koreai védelmi minisztérium. Szöul szerint Észak-Korea most is vegyi és biológiai fegyverekkel gyakorlatozik.

Az észak-koreai hadsereg vegyi és biológiai fegyverekkel gyakorlatozik a szokásos téli manőverek keretében – jelentette a dél-koreai hírszerzés.

A múlt év vége óta Kim Dzsong Un rendszere több mint tíz alkalommal hajtott végre gyakorlatot ilyen fegyverekkel, amelyek reális veszélyt jelentenek a déli szomszéd számára – mondta a Csoszun című lapnak egy ügynök.

A szöuli védelmi minisztérium egy illetékese azt mondta ugyanennek az újságnak, hogy az észak-koreai gyakorlatokon Dél-Korea megtámadását szimulálják.

AFP / Ed Jones

A nemzetközi közösség meg vagy győződve arról, hogy Phenjan vegyi és biológiai hadviselési programot folytat. A Nemzetközi Válságcsoport (ICG) nevű szervezet 2009-ben közzétett becslése szerint Észak-Koreában 2000-2500 tonna vegyi fegyverkészlet van, benne mustárgáz, szarin és más ideggázok. Egy évvel később a dél-koreai kormány hasonló adatokról adott hírt.

A szélsőséges kommunista országban kifejlesztett biológiai fegyverek között feltehetőleg anthrax, himlő és pestis kórokozói vannak a dél-koreai védelmi minisztérium úgynevezett Fehér Könyve szerint.

A Dél-Koreában állomásozó amerikai légierő a múlt héten közölte, hogy katonáit ellátta maszkokkal és más védőfelszereléssel a vegyi és biológiai fegyverek ellen.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?